Csücsök és a vonatmanók

Csücsök az ablak melletti ülésen ül. Két barna copfja vidáman himbálózik előre-hátra, ahogy Csücsök lógázza a lábát, cipői neki-nekikoppannak az ülés aljának. A szemközti ülésen Anyuka horgol, ujjai között egy picurka fehér kabát csipkéi növögetnek, ahogy szorgosan dolgozik. A kistestvéré lesz, aki majd hamarosan megérkezik a családba. Csücsök gyönyörködve bámulja a kivirágzó fehér csipkekabátot Anyuka fürge ujjai között.

A vonat ide-oda zötyköl, Csücsöknek erősen kell kapaszkodnia, amikor feláll, és elindul a fülkén keresztül kifelé, a folyosóra. Gondosan kikerüli az útjában álló kinyújtott lábakat: a két idős bácsi, akikkel egy fülkében utaznak, mélyen, szuszogva alszik, meg se moccan egyikük sem, amikor Csücsök átlépi kettejük lábát.

A folyosón nyitva van az ablak. Csücsök feláll a radiátorra, így éppen eléri az ablakot annyira, hogy az állát majdnem rá tudja tenni lehúzott ablak szélére. A szél rögtön belekap két copfjába, és lebegtetni kezdi őket a kislány háta mögött. Csücsök büszkén kihúzza magát. Hiába, aki már majdnem egészen nyolc éves, és már csak egy egészen kicsit hét, az bizony ilyen magas, hogy eléri az ablakot is! Idén biztosan eggyel előrébb kerül a tornasorban, de lehet, hogy kettővel is! Hátranéz a válla felett a fülkébe. Anyuka kimosolyog rá, a bácsik pedig tovább szuszognak félig lecsúszva az ülésről.

- Új felszállók, menetjegyeket kérem kezelésre!

A kalauz jön át a másik kocsiból. Csücsök felnéz, de nincs kedve leugrani a jó kis nézelődő-helyről, ahonnan láthatja odakint a gyorsan elsuhanó vetésben ugrándozó őzikéket és rókákat. Csak összehúzódzkodik, és hozzálapul a falhoz, hogy a kalauz bácsi elférjen mögötte.

- Csókolom! – köszön udvariasan, amikor a kalauz odaér hozzá, de vigyáz, hogy ne legyen túl hangos, nehogy zavarja a hangoskodással a többi utast – Az én jegyem az anyukámnál van! Az a szép, hosszú hajú néni az, az ablak mellett, a nagy pocakkal! Tetszik tudni, nemsokára kistestvérem lesz!

A kalauz ránevet Csücsökre, és megsimogatja a fejét.

- Mi a neved, kislány?

- Csücsök.

A kalauz felhúzza a szemöldökét.

- Csücsök?

Csücsök nagy komolyan rábólint.

- Az. De nem ez az igazi nevem. Igazából úgy hívnak, hogy Kovács Viktória Bernadett, de mindenki csak Csücsöknek hív, még az osztálytársaim és a tanító néni is. Úgy szólít fel az iskolában, hogy „Csücsök, gyere ki a táblához!” Anyuka szerint, amikor megszülettem, olyan kicsi voltam, hogy amikor a nagyi először meglátott, elkiáltotta magát: „Jaj, te kis kiflicsücsök!” Ezért hívnak Csücsöknek.

- Pedig a Viktória is szép név! – feleli a kalauz.

- Ühüm – bólintja Csücsök. – Nagyi szerint Viktória egy királynő volt Angliában.

- A nagymamád nagyon okos lehet.

- Szóval tényleg királynő volt? – kérdezi Csücsök lelkesen. – Néha játszom királynőset, de nem sokszor. Azt nem lehet egyedül játszani, nekem meg még nincs testvérem. De nemsokára lesz. Anyuka pocakjában van, csak még nem jöhet ki, mert még nagyon kicsi; kisebb, mint én voltam, amikor megszülettem. Ezért kell most is elmenni a kórházba, hogy Anyuka doktor bácsija megvizsgálja, nem lett-e beteg. Nem lenne jó, ha a kistestvérem már Anyuka hasában beteg lenne, igaz? Ez irtózatosan fontos.

Csücsök igazából nem tudja, mit jelent pontosan az, hogy irtózatos, de nagyon tetszik neki a szó. Nagyitól hallotta egyszer, és elhatározta, hogy használni fogja.

A kalauz megint ránevet Csücsökre, és benyit Anyuka fülkéjébe. A két bácsi felébred. Az egyikük kotorászni kezd a jegye után. Anyuka is odanyújtja az ő jegyüket a kalauznak, aki ráfirkant, majd visszaadja, Anyuka pedig elteszi a jegyet, és újra nekilát a fehér csipkevirágokból horgolt kabátkának. A másik bácsi most veszi meg a jegyét a kalauznál. Csücsök ámulva figyeli, hogyan kunkorodik ki a jegy a kalauz gépéből, ami viccesen csipog, aztán a kalauz letépi a papírkunkort, és odaadja a bácsinak, aki kifizeti.

Az első bácsi még mindig a jegyét keresi, és közben aggódva dörmög. Csücsök hallja, ahogy keresgél.

- Jaj, hová is tettem? Jaj nekem! Az előbb még megvolt...

A kalauz türelmesen vár, a bácsi meg csak kotorászik a zsebeiben meg a táskájában. Csücsök nézi, és egy kis fehérséget lát megvillanni az ülés alatt a bácsi lábai mellett. Leugrik az ablakból, és besündörög a fülkébe. Az ülés alatt a fehérség megmozdult, és lassan araszolni kezd befelé. Csücsök odaugrik, leguggol, és hirtelen megragadja, mielőtt egészen becsúszhatna az ülés alá.

- Nem ezt tetszik keresni véletlenül? – mutatja fel a markában a papírdarabot.

A bácsi megkönnyebbülve veszi el Csücsöktől az elveszett jegyét, és ad egy puszit a kislánynak a feje búbjára. A kalauz megnézi ezt a jegyet is, aztán elköszön, és megy tovább a következő fülkébe. Csücsök vidáman utánainteget.

A két bácsi újra hátradől az ülésen, és megint elalszanak. Alvás közben szép lassan csúsznak lefelé, a fejük félrebillen.

Csücsök nézelődik. A vonat erdőbe ér, hűvösebb lesz, mindenhol fák és bokrok állnak, néha olyan közel, hogy majdnem behajolnak Csücsökhöz a vonatablakon. Csücsök örömmel fedez fel a távolban a fák között egy vaddisznót.

Anyuka még mindig elmélyülten horgol a fülkében, Csücsök látja, amikor hátranéz, hogy peregnek az ujjai. Az ülés alatt valami moccan. Csücsök összevonja a szemöldökét, és leszáll a radiátorról. Egy papírdarab van a legszélső ülés alatt. Az egyik bácsi már megint elvesztette a jegyét? Csücsök közelebb megy, jobban odafigyel, és meglepetten látja, hogy a jegy mozog. Lassan csúszik a padlón, és óvatosan oldalaz kifelé. Ejnye! Itt valami nincs rendben! A jegyek nem szoktak csak úgy maguktól csúszni-mászni.

Csücsök arca felderül. Nyomozósat fog játszani! Máris átalakul csodálatos, nagyeszű nyomozóvá. Félrehúzódik a fülke ajtajából, és hagyja, hadd másszon tovább a jegy gyanútlanul.

A papírfecni nem veszi észre Csücsököt. Óvatosan kicsusszan a fülke résnyire nyitott ajtaján, és ringatózva lebeg tovább a szomszéd fülke felé. Az ajtajánál megáll, majd befordul, és belibben a fülkébe.

Csücsök felugrik.

- Na várj csak! Most elkaplak!

Átrohan a szomszéd fülkéhez, villámgyorsan beveti magát az üres fülkébe, majd diadalmasan becsapja maga után az ajtót.

- Most megvagy!

A jegy ott van az egyik üres ülésen. Csücsök érkezésére riadtan összerezzen, felugrik, majd lassan visszaszállingózik a mintás, piros szövetborításra. Csücsök rávetődik, és egyenesen ráhasal a jegyre.

- Juj! – hall egy panaszos, sírós hangocskát a hasa alól – Kérlek, szállj le rólunk! Nem fogunk elfutni!

Csücsök meglepetten feltápászkodik, feltolja magát az ülésről, majd a szája tátva marad, és meglepetésében lecsücsül a szemközti ülésre. A jegy mellett két kézfejnyi nagy, csúcsos sipkás manócska ül zavartan. Az egyik csupa pirosba, a másik csupa sárgába van öltözve. A piros az orrát húzgálva feláll, majd felsegíti a másik manócskát is. Jól leporolják magukat, és leszegett fejjel, egyik lábukról a másikra állva toporognak idegesen az ülés tetején.

- Hát ti meg kik vagytok? – kérdezi Csücsök ámulva.

- A nevem Piszlice – mondja a piros manó búbánatosan.

- Babarcsin vagyok, szolgálatodra – teszi hozzá a sárga manó még sokkalta búbánatosabban.

- És mivel elfogtál bennünket, most láthatóvá kellett válnunk előtted.

Csücsök ámul, és néz egyikükről a másikukra.

- Az én nevem Csücsök – mondja, aztán hirtelen eszébe jut, miért is jött ide.

- Ti loptátok el annak a bácsinak a jegyét? – kérdezi felháborodva.

A két manó lógó orral bólogat.

- Szégyelljétek magatokat! – gorombítja le őket Csücsök. – Ez nem volt szép tőletek! Az a bácsi biztos nem ártott nektek semmit. Miért csináltátok?

- Mert vonatmanók vagyunk – feleli Piszlice.

- Ehhez értünk – teszi hozzá Babarcsin.

- A lopkodáshoz? Szép kis vonatmanók vagytok, mondhatom! – mondja felháborodottan Csücsök. Piszlice leveszi a sapkáját, és zavartan gyűrögeti a kezében, Babarcsin meg a nagylábujját nézegeti.

- Hát... nem csak lopkodunk – vallja be Piszlice vonakodva.

- Miért, még mit csináltok?

- Például... zötyögtetjük a vonatot, hogy az emberek elessenek – feleli Piszlice.

- Ühüm – bólogat Babarcsin. – Meg beragasztjuk az ablakokat, hogy ne lehessen őket lehúzni.

- Vagy felhúzni.

- Meg elrontjuk az ajtókilincset.

- Meg kilazítjuk a kukát, hogy kiboruljon.

- Meg felbosszantjuk az alvó kisbabákat.

- Meg ilyesmik.

Csücsök haragosan csípőre teszi a kezét.

- Ugye tudjátok, hogy nagyon rossz, komisz kis manók vagytok?

- Tudjuk – feleli szipogva, bűntudatosan Piszlice. – De mit csináljunk? Nagyon unatkozunk.

Csücsök elgondolkozik. Az unatkozás azért elég borzasztó lehet. Az osztálytársa, Karcsi is mindig panaszkodik, hogy sokat unatkozik, mert nincsen testvére. Csücsök ugyan ezt nem egészen érti, hiszen ő sosem unatkozik, pedig neki sincs testvére. De azért nagyon sajnálja szegény Karcsit, mert neki végül is hamarosan lesz egy kistestvére, Karcsinak meg nem.

- Ez bizony baj – állapítja meg a két manóra nézve.

- Nagy baj! – sóhajtja Piszlice.

- Kész katasztrófa! – tódítja Babarcsin.

Csücsök felhúzza a lábait maga mellé, de előbb lerúgja a szandálját, hogy össze ne piszkolja az ülést. Átkarolja a térdeit, és hosszan gondolkodik. A homlokát egészen összeráncolja töprengésében, ahogyan Apuka szokta. Hirtelen eszébe jut valami, és az arca felragyog.

- Támadt egy nagyszerű ötletem!

Piszlice és Babarcsin nem nagy reménnyel pislognak fel Csücsökre.

- Ide hallgassatok! – mondja Csücsök lelkesen. - Mi lenne, ha ezután valami hasznossal foglalnátok el magatokat? Például segíthetnétek a kalauz bácsinak. Aprók vagytok és ügyesek, könnyen bebújtok a zsebekbe meg a táskákba. Kideríthetnének, kinek nincs jegye, és azt addig piszkálnátok, míg jegyet nem vesz.

A piros meg a sárga manó egymásra néz. Csücsök folytatja.

- Vagy például lesikálnátok a falakról a firkálásokat, és jól megcsipkednétek azt, aki megint firkálni próbál.

A két manó arca pirosodni kezd, óvatosan mosolyra fordul a szájuk.

- Vagy megszurkálnánk a fiúkat, ha nem adják át a helyüket az öreg néniknek! – szólal meg Piszlice.

- Vagy elringatnánk a síró kisbabákat, hogy az anyukájuk nyugodtan köthessen! – teszi hozzá kivirulva Babarcsin.

- És megjavítanánk az elromlott ajtókilincset!

- És segítenénk kinyitni az ajtót, ha beszorult!

- És vigyáznánk, hogy ne zötyögjön annyira a vonat!

Csücsök ragyogó arccal nézi, ahogy Piszlice és Babarcsin kipirulva sorolják egyre az újabb és újabb ötleteket. Annyira belemelegednek, hogy el is feledkeznek Csücsökről. Felugrálnak, és lelkesen mutogatva igyekeznek egymást lefőzni az ötleteikkel.

Csücsök egyszerre Anyuka hangját hallja.

- Csücsök! Hol vagy? Mindjárt leszállunk!

Csücsök felpattan.

- Jaj! Anyuka hív!

Gyorsan belebújik a szandáljába, és megy. A két manó észre sem veszi, amikor behúzza maga után a fülke ajtaját, még mindig egymással versenyezve tervezgetnek. Csücsök visszanéz rájuk, aztán szalad a másik fülkébe, Anyukához.

- Hol voltál, kislányom? – kérdezi Anyuka. A csipkekabátka már majdnem kész, ott fekszik Anyuka ölében, mellette a horgolótű meg a nagy fehér gombolyag.

Csücsök mosolyog.

- Ó, csak egy fontos ügyet kellett elintéznem! – mondja titokzatosan.

Anyuka nem kérdezősködik. Mosolyog, és megsimogatja Csücsök fejét.

Amikor leszállnak, Csücsök egy apró, sárga virágot talál a kistáskájában. Nem látta, hogyan került oda, de tudja, hogy Piszlice és Babarcsin ajándéka, ezért visszafordul az állomásról, és nevetve integet a vonatnak.