Marculábi karácsonya

Már csak két nap volt hátra karácsonyig. Kint szakadt a hó, de nem ám csak úgy békésen hullongázva! A szél süvített, gorombán rázta a faágakat, és fújta, kavarta, táncoltatta a sűrű pelyheket. A cicaház ablaka felett reszkettek a jégcsapok, és az ablakpárkányra épített hócica fülei is majdnem letörtek a nagy süvítésben meg fúvásban.

Marculábi ki-kitekintett a hóviharra, de nem sokat aggódott miatta, mert odabent jó meleg volt. A kandúrka a kandalló mellett üldögélt, egy pohár langyos tejet iszogatott, és miközben a tejcsöppöket nyalogatta a bajuszáról, elégedetten szemlélte a sok-sok becsomagolt karácsonyi ajándékot, amelyeket kiterített a szőnyegére.

Jó nagy munka volt, mire minden ajándékot becsomagolt. Korán reggel nekifogott, de mert igen sok barátja volt, és mindenkit meg akart ajándékozni, ezért egészen ráesteledett, mire mindennel végzett. Marculábi büszkén nézett végig a helyre kis csomagokon, zacskókon és dobozkákon. Hogy fog örülni Fürgefül a puha piros fülmelegítőnek! Hát még Ficerke a meleg sálnak! Cikkcakk új tányérkát kap, Jávorka meg egy szép cseresznyefapipát. Az egérkéknek Marculábi maga készítette az ajándékot: gesztenyéből, dióból és csipkebogyóból kis játékegereket fabrikált, egy sem volt közötte egyforma, hogy össze ne keverjék őket majd, ha játszanak velük.

Marculábi megette a vacsoráját, gondosan elmosogatott, megígérte az ablakban ülő hócicának, akit már alaposan megtépázott a vihar, hogy reggel helyrehozza, és lefeküdt aludni. A takarót egészen a füléig húzta, hogy ne hallja a szél zúgását, és dorombolva álomba merült.

Éppen a karácsonyról álmodott, amikor arra riadt, hogy valami szörnyű nagyot csattant.

Marculábi felült az ágyban, világosságot gyújtott, és körülnézett. A tejesedények szép rendben ültek a helyükön, az ablakot sem törte be a diófa ága, és a seprű sem dőlt fel a sarokban. A kandúrka a fejét csóválta, de nem tudott rájönni, mi ébreszthette fel.

- Ejnye, úgy látszik csak álmodtam – mondta Marculábi.

Eloltotta a lámpát, és visszabújt a takarója alá.

Másnap reggel vidám napsugarak kukucskáltak be a cicaház ablakán. A hóviharnak nyoma sem volt, a hó tisztán tündökölt a napsütésben.

Marculábi fürgén kiugrott az ágyból, és szélesre tárta az ablakát.

A levegőnek finom friss illata volt, Marculábi jó nagyot szippantott belőle.

- Milyen gyönyörű reggel! – kiáltotta vidáman. – Ilyenkor nem szabad idebent maradni!

Rögtön neki is fogott, hogy felöltözzön, és még reggeli előtt egy nagyot szaladjon, ugrándozzon a friss hóban. De előbb megigazítja a hócicát az ablakban, ahogy ígérte, és új füleket gyúr neki, mert a régieket elfújta a szél. Talán még egy hóembert is épít Ficerke háza elé, hadd örüljön neki a kutyus, ha felkel.

Felkapta a csizmáját, nyakába kanyarította csíkos sálját, és kilépett az ajtón.

Odakint minden hófehér volt, és csinos kis buckák hullámoztak mindenfelé, ahol a goromba szél kupacba hordta a havat. Marculábi meglátta a szemközti fa ágán ugrándozó Gombocskát, és odaintegetett neki.

- Szervusz, Gombocska!

- Marculábi! Jaj, Marculábi! – kiabált vissza a mókusgyerek, és egy szökkenéssel a kandúrka diófáján termett. – Képzeld, mi történt! Az éjszaka kidöntötte a szél a nagy fenyőt! Ott fekszik szegény a tisztáson! Hogy lesz most így karácsonyfánk?

Marculábinak elkerekedett a szeme. Hát ezt hallotta ő az éjjel! Ez csattant akkorát, hogy felijesztette a legszebb álmából!

Gyorsan lemászott a diófáról, és szaladni kezdett a hóban a tisztás felé. Óvatosan ugrált, hogy a csizmája tele ne menjen hóval. Gombocska a feje felett ugrándozva követte.

Mire odaértek, már mindenki ott nyüzsgött, sürgölődött a kidőlt fa körül.

A nagy fenyő a hóban feküdt, ágait félig betemette a havazás, csak a csonkja állt ki a földből ott, ahol eltört. Csíkmakk, Borzonka, Tüskelep, Gombocska, meg egy csomó egérkölyök bánatos arccal álldogáltak körülötte a hóban. Cippentyűnek még a farka is lógott bánatában.

- Szegény fenyő! – szipogta.

- Hüm, hüm – bólogatott Marculábi. – Bizony szegény. Jó fenyő volt, szép fenyő, de hát az lesz ezután is, csak nem idekint.

- Nem idekint? Hát hol? – nézett fel rá Cippentyű csodálkozva.

- No, hát mit gondoltok, mi lesz vele? – nevetett fel a kandúrka. – Eddig az erdőben állt, de most majd beköltözik a házatokba! Majd meglátod, Dáridob mi mindent fog faragni belőle! Odasüssetek! Éppen most tanácskozza meg Jávorkával, mi minden készüljön belőle!

Cippentyű meg a többiek tátott szájjal néztek arrafelé, amerre Marculábi mutatott. Csakugyan: Dáridob éppen akkor dugta össze a fejét a fenyő mellett nagy súgás-búgással Jávorkával.

Cippentyű arca felderült.

- Ó! Marculábi! Gondolod, hogy Dáridob csinál belőle nekem egy pörgettyűt?

- Ha szépen megkéred…

- Nekem is! Nekem is! – kiabálták hirtelen felélénkülve a többiek.

- Nekem egy hintát!

- Nekem meg karikát!

- De ahhoz, hogy faragni tudjon belőle, előbb le kell söpörni a havat az ágakról, hogy levághassák őket – javasolta Marculábi.

Csíkmakk és Borzonka lelkesen felugrott. De hiszen ez csuda jó móka lesz! Nyakig havasak lesznek tőle!

- Hurrá! Gyerünk söpörni!

Az egész csapat belevetette magát a fenyőágak közé, és lelkesen prüszkölve rázták, söpörték a havat mindenfelé.

Marculábi Ficerkének segített. A kutyus és Fürgefül már javában hasogatta, vagdosta le az ágakat egy fejszével a kidőlt fenyőről, amiket aztán Cikkcakk és Csipcsók gondosan felaprított, és takaros halomba pakolt mellettük.

Rimberumba és Pacska mama a zöldellő, tűleveles ágakat gyűjtötte össze a kötényében, Csirió, Nyárfarag, és fácánék az egészen apró ágacskákat szedegették. Dongabök és Szúrkeve a tüskéikre szúrva hordták a gallyakat.

- Milyen szép karácsonyi koszorú lesz ezekből! – mondta Pacska mama. – Jut belőle bőven mindenkinek!

Dáridob és Jávorka a vastagabb ágaknál szorgoskodott, a rókatestvérek, Ciróka és Maróka körülöttük sürgölődtek, tartották nekik az ágakat, amíg fűrészeltek, és minden ág után gondosan összegyűjtötték a lehullott forgácsot egy vesszőkosárba. Milyen jó lesz majd begyújtani a vele kályhába! Szelebundás és Csámborka, a két mosómedvekölyök is ott sertepertélt, de ők azon tüsténkedtek, hogy az ágakból szivárgó illatos gyantát összegyűjtsék. Már egy köcsögre valót összeszedtek, csupa ragacs volt tőle a mancsuk meg az orruk, de még a fülük tövére is került belőle. Kapnak majd érte Pacska mamától! Estére jól kimossa a bundájukat!

A nagy munkában alaposan kimelegedtek, hamarosan lekerültek a sálak meg a sapkák is, a fülek meg az orrok csak úgy piroslottak a hidegben.

Sörterőt és Somorka mama egy hatalmas kosár ropogós, forró, friss kenyérrel érkezett a tisztásra. A szorgos munkások éhesen estek neki a finomságnak, hiszen nem is reggeliztek még. Mindenki azonnal kijött a fenyőhöz, amint felébredt, és olyan lelkesen nekifogtak a munkának, hogy el is feledkeztek az evésről. Ripsz-ropsz elfogyott a kosárnyi kenyér, de Somorka mama máris hozta az illatos mazsolás kalácsot és mákos tekercset is.

Teli hassal még könnyebben ment a munka. Ebédidőre a nagy fenyőnek nyoma sem maradt. Helyette kupacba hordott illatos fenyőágak, vékába szedett forgács, és takaros fahasábhalmok sorakoztak a lecsupaszított fatörzs mellett a hóban. Murvaláb meglazította a földet a csonk gyökere körül, azután Sörterőt és Jávorka együttes erővel kidöntötték azt is. Jó kis favágótuskó lesz belőle Jávorkának.

- Ebből meg itten formás deszkákat vágok – paskolta meg Dáridob a fenyő törzsét. – A deszkákból új szekrények, polcok, ágyak lesznek. Majd meglátjátok, milyen szépek lesznek!

- Meg pörgettyű – suttogta Cippentyű halkan.

- Meg hinta – mondta Tüskelep.

- Csak karácsonyfa nem lesz – sóhajtotta Gombocska bánatosan.

Marculábi megvakarta az orra hegyét, és halkan hümmögve töprengeni kezdett. Azután egyszerre felderült az arca.

- De lesz karácsonyfa! – kiáltott fel vidáman.

- Hogyan? – kérdezte csodálkozva Ficerke.

Marculábi ránevetett a kutyusra.

- Hát építünk egyet hóból!

Na hiszen, felbolydult erre az egész tisztás! Máris nekiálltak a hógyúrásnak, hiszen mind sajnálták, hogy idén nem lesz mit feldíszíteniük a tisztáson karácsonyra.

Jávorka lapátokat és seprűket hozott, azzal estek neki a hónak, Csipcsók és Dáridob teknőket szerzett, Ficerke meg csak úgy a kezével gyúrta, gömbölygette a havat. Az egész tisztást kipucolták, és a sok havat mind egyetlen hatalmas kupacba hordták a közepén, ahol azelőtt a fenyő állt. Levetke és Fülebojtos felmásztak a kupac tetejére, és ott rakták tovább egyre magasabbra a havat, amit a többiek feladogattak nekik alulról. Sörtertőt és Somorka a közeli fákról rázták le a havat, hogy tovább építhessék belőle a hófenyőt.

Míg odafent egyre feljebb nőtt, növekedett a fa, Csíkmakk, Borzonka, Tüskelep, meg a többi gyerek a tenyerével csiszolta a hófenyő alját, hogy szép sima legyen. Ahová nem értek fel, ott Nyárfarag, meg fácánék, Fenyőmag és Gyöngypihe suvickolták egyenesre a szárnyaikkal.

Amikor végre elkészültek, a hófenyő éppen akkora volt, mint ami kidőlt, sőt még talán egy kicsit magasabb is.

- Ó, de szép! – ujjongott Cippentyű. – Még soha nem volt fehér karácsonyfánk!

- Az ám! – nevetett Ficerke. – Meglátjátok, holnap olyan gyönyörű karácsonyfát díszítünk belőle, amilyet még nem látott a világ!

- És még pörgettyűm is lesz – mondta elégedetten Cippentyű. Mert mialatt a hófenyőt építették, odasündörögtek Dáridobhoz, aki megígérte nekik, hogy lesz a fenyőfából pörgettyű is, karika is, meg hinta is. Talán már ott fogja várni őket a karácsonyfa alatt.

Marculábi mosolyogva nézte a hatalmas hófenyőt, meg a körülötte örvendező barátait, és jólesően gondolt a cicaházban várakozó ajándékokra, amivel majd holnap este meglepi őket.

Belekarolt Ficerkébe, és együtt szépen hazasétáltak. Otthon a cicaház ablakán aztán gondosan átgyúrta a hócicát, hogy újra mosolyogva kukucskálhasson be a házba, azután ment, hogy megmelegítse az ebédre félretett tejlevesét.