Futóverseny

Beköszöntött a nyár. A rét virágba borult, fehérlett a kamilla és a cickafark, sárgállott az ökörfarkkóró és a vadtátika, piroslott a pipacs és a nyári hérics, lilán ringatózott a sok atracél és mezei szarkaláb.

Virágozni kezdtek a mályvák és a pipitérek is, itt volt hát az ideje, hogy a két kis virágmanó, Mályva és Pipitér is új ruhának valót nézzen magának. A manófiú sapkája már igen megviselt volt, és a manókislány mályvaszirom-szoknyácskája is kókadozott. Egy szép napos reggelen tehát, miután jó alaposan bereggeliztek finom, friss akácmézből, amit a szomszéd méhecskétől kaptak, összekészülődtek, és nekivágtak a rétnek.

A napocska melegen sütött, és a rét felett magasan a levegőben pacsirta énekelgetett. Mályva körültáncolt egy csokor gyönyörű, sötétlila zsályát, aztán előreszaladt, hogy megsimogassa a katángkóró kék virágait.

A mályvák már javában tárogatták szép bíborszínű virágaikat. A virágmanók lerakták az elemózsiás kosarat, amit magukkal hoztak, és nekiláttak, hogy kiválasszák a legszebb virágokat, amiből Mályva majd otthon új szoknyát és sipkát varrhat magának. Gondosan megszemlélték mindegyiket, hogy ne legyen rajta szakadás vagy piszokfolt.

A szomszédos bogáncson ringatózó nagy darázspók észrevette a szorgosan munkálkodó manócskákat, és segítőkészen felajánlotta neki, hogy ha kiválasztották a megfelelő szirmokat, ő majd sző nekik egy könnyű hálót, amiben hazavihetik. Mályva és Pipitér udvariasan megköszönték a segítséget.

Éppen sikerült kiválasztaniuk az öt legszebb, legnagyobb virágot, amikor meghallották, hogy valaki mérgesen veszekszik a közelben.

- Én is piros vagyok, és nekem is van pettyem!

- De nekem hét is van, neked meg csak kettő!

- Igen, de nekem foltjaim is vannak! És nagyobb is vagyok nálad!

Mályva és Pipitér kíváncsian széthajtották a mályvabokrot, és átkukucskáltak a levelek között.

Egy vadtátika árnyékában a katica meg a verőköltő bodobács vitatkoztak egymással, de olyan hangosan és mérgesen, hogy észre sem vették a virágmanókat, akik átbújtak hozzájuk a mályvák között.

- Ti meg miért veszekedtek? – kérdezte tőlük Pipitér.

A két piros-fekete bogár meglepetten felugrott, és a manócskákra nézett.

- Azt mondta ez a nagyszájú, hogy nagyobb nálam! – panaszolta a katica.

- Igen, mert te azzal hencegtél, hogy neked több a pettyed! – vágott vissza sértődötten a bodobács.

- Persze, mert olyan büszke voltál rá, hogy te is piros vagy! Pedig akkor is én vagyok a gyorsabb!

- Dehogy vagy te gyorsabb! Te csak mászni tudsz, de én szaladok!

Mályva és Pipitér összenéztek.

- Szóval ez a baj? – kérdezte a manófiú. – Hát miért nem rendeztek egy futóversenyt?

A katica és a bodobács előbb meghökkentek, aztán rögtön felvidultak.

- Nahát, hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe! – mondta a bodobács. – Most rögtön megrendezzük! Gyertek, segítsetek! Ti lesztek a bírók!

Rögtön körbe is szaladt, hogy megkeresse, hol lenne a legalkalmasabb felállítani a versenypályát. Pipitér simára taposott egy darabka földet a virágok között, ahol pont elfért a futópálya, Mályva pedig arrébb hordta az apró köveket, hogy ne legyenek útban a versenyzőknek.

Az egyik kő alatt egy mezei futrinka aludt. Amikor a manókislány leemelte róla a követ, álmosan pislogva megtörölte a szemét, és megkérdezte, mi történt.

- A katica és a bodobács versenyt futnak, hogy megtudják, melyikük a leggyorsabb – felelte Mályva.

- Butaság. Én úgyis gyorsabb vagyok náluk – ásította a futrinka, és rögtön hajlítgatni kezdte a lábait, hogy bemelegítsen a futáshoz, pedig nem is mondta senki, hogy ő is indulhat.

- De akkor már én is benevezek! – közölte a darázspók, aki eddig egy bogáncs tetejéről figyelte az eseményeket, de erre leugrott, és ő is gyakorolni kezdett.

A fű közül kidugta a fejét egy arra bóklászó zöld lombszöcske.

- Mit hallok? Futóverseny lesz? – kérdezte lelkesen. – Én is jöhetek?

Meg sem várta a választ, mindjárt be is állt a sorba a többiek mellé.

Mályva és Pipitér gondosan elegyengették a pályát a futóknak, és kimérték a távolságot. Az arra repülő méhecskék és szitakötők észrevették, hogy mi készül, és leültek a pályát szegélyező virágok leveleire, hogy onnan figyeljék a versenyt.

Volt már pálya is, nézőközönség is, a versenyzők felkészültek a rajtra. Mályva leszakított egy levelet egy sóskabokorról, és meglengette a kezében.

- Figyelem! Indul a verseny!

A versenyzők odaálltak a rajtvonalhoz. Mályva háromszor meglengette a sóskalevelet a kezében.

- Vigyázz… kész… rajt!

A futók, abban a pillanatban, hogy a manókislány kimondta, hogy rajt, nekivetették magukat, és teljes erőből szaladni kezdtek.

Azazhogy csak a katica, a bodobács, a darázspók és a futrinka szaladtak, mert a szöcske futás helyett egy hatalmas ugrással felpattant a levegőbe.

- Állj! – kiáltott rá Pipitér. – A szöcskét kizárjuk a versenyből! Ez futóverseny, nem ugróverseny!

A szöcske lógó orral visszapattogott a rajthoz, és sértődötten eltűnt a fűben.

A többi futó fej-fej mellett haladt a pályán. Legelöl a futrinka szaladt, mögötte a katica és a bodobács, de szorosan mögöttük ott loholt a darázspók is. A méhecskék éktelen zsivajjal kiabálva bíztatták őket, és hosszú fűszálakat lobogtattak, úgy szurkoltak nekik.

Már egészen közel jártak a célhoz, amikor a futrinka fáradni kezdett, és lemaradt a darázspók mögé. A darázspók egy kicsit felgyorsított, így végül pontosan egyszerre esett be a célba a katicával és a bodobáccsal.

- Hármas holtverseny! – jelentette be Mályva, és meglengette a sóskazászlót.

A versenyzők lihegve lehuppantak a fenekükre, hogy jól kifújják magukat.

- Csak azért nem győztem, mert nem bírom a fényt – mondta szuszogva a futrinka. – Ha éjszaka futottunk volna, én értem volna be elsőnek.

- Jó, majd legközelebb rendezünk éjszakai futóversenyt is – vigasztalta Pipitér, mert látta, hogy a futrinka mennyire el van szontyolodva a vereségtől.

A méhecskék és szitakötők körbevették a fáradt versenyzőket, és mindenkinek gratuláltak, azután repültek szét mindannyian a saját dolgukra. A katica és a bodobács nevetgélve veregették egymás hátát, és már el is feledkeztek arról, hogy az imént még veszekedtek.

A virágmanók gondosan kiegyengették a futásban letaposott növényeket, elsimították a földet a pálya helyén, és segítettek visszabújni az ágyba a futrinkának, aki azonnal el is aludt. Nagyon kifárasztotta a verseny.

Mire mindent elrendeztek, a katica és a verőköltő bodobács már nem volt sehol. Biztos virágnedvet iszogattak valahol a holtverseny örömére.

Mályva és Pipitér visszatértek a mályvabokorhoz, és befejezték a sziromszedést. Azután jóízűen megebédeztek az elemózsiás kosárból, és megkeresték a rét legszebb pipitérjeit is, hogy a manófiú ruhatárába is összeszedjék a legnagyobb, legformásabb virágokat. A darázspók betartotta a szavát, könnyű, erős hálót szőtt, amibe szépen belecsomagolhatták a virágokat, nehogy elszakadjanak útközben, míg hazaviszik őket.

Miközben hazafelé sétáltak a réten át, néha-néha elrepült a fejük felett egy pajkos méhecske, és lelkesen lekiáltott rájuk.

- Hajrá, bodobács!

- Hajrá, katica!

- Hajrá, virágmanók!