A robogó szénaboglya

Pista bácsi rakott egy szénaboglyát. Kint rakta a réten, egy nagy vasvillával.

Az úgy volt, hogy egyik reggel Pista bácsi kinézett az ablakon, és azt gondolta, ideje volna lekaszálni a rétet. Szépen befogta a szekere elé a tarka lovát, az Egrest, fogta a kaszáját, és kiszekerezett a rétre. A rét szélén kifogta az Egrest a szekér elől, hadd legelésszen kedvére, ő meg nekiállt lekaszálni a rétet. Kaszálgatott, kaszálgatott, míg meg nem éhezett. Akkor aztán elővette a tarisznyájából a kenyeret meg a szalonnát, jóízűen megebédezett, majd kaszálta tovább a rétet. Estére kész is lett. Akkor befogta az Egrest a szekere elé, és hazaszekerezett.

Néhány napig száradt a fű odakint a réten, míg széna nem lett belőle. Akkor aztán Pista bácsi fogta a vasvilláját, megint kiszekerezett a rétre, és a szénát szépen összehúzogatta egy helyre, és a vasvillával egy nagy boglyát rakott belőle. Nagyon helyre kis boglya lett. Nézte-nézegette Pista bácsi, kétszer-háromszor körbekerülte, elégedetten bólogatott hozzá, aztán az Egressel hazaszekerezett.

A szénaboglya elégedetten nézegette saját magát.

- Ó, milyen csinos kis boglya vagyok! – gondolta büszkén – Nincs még egy ilyen szép boglya a környéken!

Azzal kihúzta magát, és nyújtózkodott egy kicsit, hogy körbekémlelhessen a réten, van-e még egy ilyen szép boglya a közelben.

Bizony, hogy nem volt! A nyulacskák meg a fácánok, akik arra jártak, mind megálltak megcsodálni a szép kövér szénaboglyát, és a szénaboglya ilyenkor rettenetesen boldog volt, sőt egy kicsit talán nagyképű is. Kihúzta magát, úgy illegette minden szénaszálát.

- Úgy nézzetek, hogy én vagyok itt a legszebb! – mondta a nyulaknak meg a fácánoknak, és majd szétrepedt a nagy büszkeségtől.

Pár nap múlva Pista bácsi úgy gondolta, ideje behordani a szénát a csűrbe. Nosza, fogta a tarka lovát, befogta a szekér elé, és megint kiszekerezett a rétre, és megállt egyenesen a szénaboglya előtt. A szénaboglya gyanakodva nézegette, ahogy Pista bácsi lekapja a vasvillát a szekér tetejéről, és meglóbálja a kezében.

Annyit se mondhatott, hogy mukk, Pista bácsi már bele is szúrta a vasvillát a szénaboglya oldalába, és elkezdte vele feldobálni a szénát a szekérre.

Megijedt a szénaboglya, mikor látta, hogy elkezdett fogyni.

- Jaj! – gondolta – Mi lesz velem? Elfogyok, elsorvadok, szétszednek apró szénaszálakra! Nem leszek már a legszebb, legnagyobb boglya a környéken!

De hát hiába jajongott, panaszkodott, bizony nem tehetett semmit. Pista bácsi meg csak szórta, hányta a szénát a szekérre a vasvillával.

De bezzeg megnyugodott a szénaboglya, mikor észrevette, hogy ahogyan egyre fogy a szénája a rétről, a szekéren meg úgy növekszik egyre nagyobbra.

- De hiszen csak átköltöztetnek a szekérre! – vidult fel a szénaboglya, és egyből abbahagyta a jajgatást meg a siránkozást. Attól kezdve izgatottan várta, hogy minden szénaszála átkerüljön a szekérre.

Hát még milyen büszke volt magára, amikor rájött, hogy a szekéren még magasabban van, mint a réten! Dölyfösen kihúzta magát, úgy pislogott le a réten szaladgáló pockokra.

- Szaladgáljatok csak! Látjátok, ti sosem lesztek olyan hatalmasak, mint amilyen én vagyok! Magasabb vagyok az összes szénaboglyánál, de még talán a nyárfáknál is!

Annyira azért nem volt magasan, de jól kinyújtózott, hogy úgy tűnjön, mintha az öreg nyárfáknál is magasabb lenne.

Pista bácsi meg csak rakta-rakta a szénát a szekérre, míg az utolsó szénaszálat is fel nem hányta rá a vasvillával.

Éppen neki akart állni, hogy lerudalja a szénaboglyát, és jó erősen lefogassa, nehogy lepotyogjon az összes széna, mire hazaszekerezik vele, amikor megtörtént a baleset. Szegény Egres volt az oka mindennek, vagyis nem is Egres, hanem egy icipici méhecske.

A méhecske nagyon kíváncsi méhecske volt, látta a nagy sürgésforgást, és odaröppent a szénarakodókhoz, hogy megkukucskálja, mi történik. Fiatal méhecske volt, és addig még nem látott ilyet. Odaröppent hát a tarka lóhoz, és mivel az öreg Egres olyan nyugodtan, mozdulatlanul állt, a méhecske nem tudta, hogy ő is állat. Azt hitte, csak egy nagyon furcsa fa, ezért hát Egres orrát szemelte ki leszállóhelynek. Le is ereszkedett a tarka ló orrára, és onnan nézelődött. Az öreg Egres, aki szénarakodás közben csak úgy állva szunyókált, éppen akkor nyitotta ki a szemét, mert valami csiklandozta az orrát, és meglátta az orra hegyén ülő méhecskét. Annyira megrémült, hogy abban a pillanatban felnyerített és felágaskodott. A nyerítéstől meg a méhecske rémült meg rettenetesen, és nyomban szárnyra is kapott, és szélsebesen elrepült onnan. Többet se ment szénarakodók közelébe.

Hanem a baj már megtörtént. Az Egres a rémülettől kitépte magát a hámból. A szekér zökkent egyet, ahogy a tarka ló elszabadult előle, Egres meg iszkiri, vágtatott ahogy csak bírt, neki a határnak.

El is dobta Pista bácsi rögtön a rudazókötelet.

- Híjnye! – kiáltotta mérgesen, de többet nem mondott, hanem szaladt az Egres után.

A szénaboglya meg csak csücsült a szekér tetején, és vidáman nézelődött.

Egyszercsak érzi ám, hogy a szekér megmozdult alatta. Úgy ám, mivelhogy a szekér éppen egy jókora domb tetején álldogált, és az út szépen, hosszan lejtett a rét oldalában, ameddig csak el lehetett látni. Amíg az Egres a szekér előtt állt, nem volt semmi baj, de most az arra járó Szél úrfi megfuvintotta a szekeret hátulról, az meg szép kényelmesen meglódult lefelé a lejtőn.

Egy kicsit megijedt a szénaboglya, de éppen csak egy pillanatra, azután kikerekedett az arca.

- Robogó szénaboglya lettem! – gondolta dagadó mellel – Ilyet még nem látott ám a világ! Én vagyok az egyetlen!

Azzal jól felfújta a szénaszálait, hogy még nagyobbnak látszódjon.

A nyulacskák a rétről bámultak utána. A szénaboglya nagyképűen bólogatott le nekik.

- Csodálkoztok, igaz? Ilyet még ti sem láttatok! Nem is fogtok, mert ilyen csak én vagyok egyedül!

És rettentő büszkén pislogott a nyulacskákra.

Gurult-gurult a szekér a szénaboglyával lefelé az úton. Hát ahogy gurult lefelé, egyszerre szembejött vele az úton nagy fütyörészve a kis Jóska. Ment a nádasba, hogy vágjon magának egy szép nádszálat. Új nádparipa lesz belőle, mert a régit megcsócsálta a Bodri kutya, és apró darabokra harapdálta. Meglátta kis Jóska, hogy gurul ám szembe vele a nagy szénásszekér, és ugrott volna félre, de már nem volt rá ideje. Jött-jött a szekér a szénaboglyával, és nekiszaladt a kis Jóskának. Zsupsz, belecsapódott Jóska a szénaboglyába, és el is tűnt benne mindjárt.

A szénaboglya érezte, hogy valami történt vele, de nem vette észre a hasában a kis Jóskát.

- Híztam egy kicsit! – gondolta ragyogó arccal, és robogott tovább.

Gurult a szénásszekér, egyre gyorsabban, tetejében a vidáman nézelődő szénaboglyával.

Egyszercsak szembejött vele az úton Juliska, a kosárfonó kislánya. Előtte szépen sorban ott totyogtak a libái. Juliska fűzfaágat tartott a kezében, azzal hajtotta a libákat a legelőre. Meglátta Juliska, hogy gurul ám feléje a szénásszekér, és ijedtében eldobta a fűzfaágat. Szaladt volna a szekér elől, de hiába, mire szaladhatott volna, a szekér már ott is volt. Felrebbentek a libák, de bele is huppantak mindjárt a nagy szénaboglyába, és bele a Juliska is. Zsupsz, elnyelte őket is a hatalmas szénaboglya.

A szénaboglya ezt sem vette észre, bár egy kicsit furcsán érezte magát, és mintha magasabb lett volna. Persze, mert a belsejében már ott mocorgott Juliska is meg egy egész libacsapat.

- Megint nőttem egy kicsit! – gondolta büszkén, és kihúzta magát.

Robogott tovább a szekér lefelé az úton, egyre gyorsabban. Egyszercsak jött szembe az úton Maris néni. Vesszőkosár volt a karján, és hajtotta a kecskéjét a vásárra. Meglátta Maris néni, hogy robog ám lefelé az úton a szénásszekér, mint a veszedelem, egyenesen feléje, de ő sem tudott félreugrani előle. Nekirontott a szénásszekér, és Maris néni meg a kecskéje zsupsz, belepottyantak a szénaboglyába.

Fészkelődött megint a szénaboglya, de ezt sem vette észre. Vidáman nézelődött, bár kezdett kicsit aggódni, mert egyre gyorsabban robogott, és a szénaszálai kezdtek kihullani a háta mögött a széltől. De azért csak nézelődött tovább, és egyfolytában elégedetten bólogatott.

Robogott tovább lefelé a szénaboglya. Egyszercsak jött szembe az úton egy regimentnyi szénaszedő asszony. Mindegyik vasvillát vitt a vállán, locsogtak-fecsegtek, mentek a rétre szénát gyűjteni. Egyszerre észrevették az asszonyok, hogy robog feléjük a hatalmas szénaboglya a szekér tetején, rögtön kiáltozni kezdtek, eldobálták a vasvilláikat, és menekültek volna azonmód, de hiába, a szénásszekér már beérte őket, és nekik rontott. Hupp, hupp, nyelte be egymás után az asszonyokat a rettentő nagy szénaboglya, egykettőre eltűntek mind a széna között.

A robogó szénaboglya megint csak azt érezte, hogy mintha ismét nőtt volna egy kicsit. Most már tényleg hatalmasnak érezte magát, és úgy tűnt, magasabb még a nyárfáknál is. Büszkén, elégedetten körülnézett, van-e valaki, aki vitatni merészeli, hogy ő a leghatalmasabb szénaboglya a környéken, és ráadásul robogó szénaboglya! Senki nem mert ellentmondani neki, de lehet hogy csak nem érték utol, hogy megmondják neki, mert a szénaboglya mostanra már igen-igen gyorsan robogott lefelé az úton. El is hagyott maga mögött néhány csomó szénát, ami kipotyogott belőle a nagy robogásban.

Zúgott lefelé a domboldalban a szénaboglya sebesen. Most már nem nézelődött olyan boldogan, sőt elég aggodalmasan pislogott körül a szekér tetejéről, de nem volt a közelben senki, akinek szólhatott volna. Ahogy robogott a szénaboglya, egyszerre látta ám, hogy vége van előtte az útnak. Azazhogy dehogy volt vége, csak a rétnek volt vége, a kocsiút meg szépen elkanyarodott a falu felé.

- Remélem a szekér tudja, hogy be kell fordulni! – gondolta a szénaboglya aggodalmasan.

De bizony a szekér nem tudta, honnan is tudta volna, hiszen csak egy szekér volt, és mindig arra ment, amerre az Egres vitte, az Egres meg arra, amerre Pista bácsi mondta neki. De most nem volt se Egres, se Pista bácsi, így hát a szekér csak robogott lefelé egyenesen, és egyre gyorsabban közeledtek a kanyarhoz.

- Jaj, jaj! – gondolta a szénaboglya – Fordulj el, te szekér, fordulj el, mert nagy bajban leszünk!

De a szekér még ha akart volna sem tudott volna elfordulni. A kanyar meg csak közeledett-közeledett, míg végül bele nem futottak.

Lerobogott az útról a szekér, bele egyenesen az árokba. Zöttyent egy nagyot, aztán meg huppant is, és szénaboglyástul, mindenestül beleborult az árokba. A szénaboglya leborult róla, és nyomban darabokra esett. Beterítette az árkot szénával.

Csupa-csupa széna lett minden, és a sok széna közepén nagy szédülve ott csücsült a kis Jóska, Juliska meg a libái, Maris néni a kecskéjével, meg az összes szénaszedő asszony, és köpködték a szénát, ami a robogás meg borulás közben a szájukba ment.

Ott ültek egy darabig az árokban a puha szénában, míg el nem kezdtek feltápászkodni, és észre nem vették Pista bácsit, aki közben utolérte az Egrest, és most szaladt lefelé az úton a tarka lóval, hogy utolérje az elszabadult szekeret.

Mikor Pista bácsi odaért, valamennyien együtt nekiveselkedetek, felállították a felborult szekeret, eléje fogták az Egrest, aztán közösen felhányták a szanaszét szóródott szénát a szekér tetejére. A szénaboglya újra ott ücsörgött a szekéren, de nem volt már robogó szénaboglya. Pista bácsi szépen felült a szekérre, megrántotta az Egres gyeplőjét, és szép lassan, kényelmesen hazaszekerezte a szénaboglyát a csűrbe.