Gúnár koma, gácsér koma

Bözsi néni szép, fehérre meszelt, tornácos házikóban lakott. Az ablakban piros muskátlik virítottak, mellettük cica szundikált, a kaput pedig bundás kutya őrizte. A kertben szorgosan nőtt a borsó, a hagyma, a saláta, és mindenféle levesnek és főzeléknek való finomság. A baromfiudvarban csibék, libák, kacsák szaladgáltak, és egy mérges pulyka kiabált arra, aki csúnyán viselkedett.

Hiszen kiabálhatott! A gúnár meg a gácsér meg se hallotta. A két szemtelen gágogó-hápogó jószág mindig a tilosban járt. Kiszöktek a baromfiudvarból, besomfordáltak a veteményeskertbe, s ott aztán jól összecsipkedték a káposztát, megtépázták a csalamádét, és belecsócsáltak a répába. Pedig kaptak ők az udvarban finom szemes búzát, csalánt, kukoricadarát Bözsi nénitől, és szedhettek volna gilisztát is, de gúnár koma meg gácsér koma jobban szerette a kertben tömni a hasát.

Szidta is őket eleget szegény Bözsi néni.

- Megálljatok, ti éhenkórászok! Majd megkapjátok a magatokét! Ha még egyszer elkaplak benneteket, mentek a fazékba, és leves lesz belőletek!

Gúnár koma meg gácsér koma nagyon nem szeretett volna leves lenni. El is határozták, hogy mielőtt Bözsi néni fazékba dugná őket, ők inkább világgá mennek.

- Gigá, gigá, gigágá! Gácsér koma, gyere velem világgá!

- Háp, háp, háp! Gúnár koma, megyek veled, széles a világ!

El is indultak. Felszálltak a kerítésre, onnan ki az utcára, és aztán uccu neki! Szaladtak, szaladtak, amíg ki nem értek a faluból. Onnan aztán már csak sétikáltak, mert a libaláb is, kacsaláb is elfáradt a nagy futásban. Hiába no, gúnár koma meg gácsér koma kövér jószág volt, hiszen folyton a kertben lakomáztak. Nehezen vitte őket a lábuk.

Totyogott egymás mellett gúnár koma meg gácsér koma, jó messze jutottak a falutól, már a földeken jártak. Jobbról búzaföld, balról kukoricaföld, az út mellett meg gyümölcsfák. Ennyi finomság között meg is éhezett a két koma.

- Gá, gá, gá! – mondta gúnár koma. – Gácsér koma csórjunk egy kis cseresznyét!

- Háp, háp, háp! – felelte erre gácsér koma. – Gúnár koma, csenjünk egy kis csalamádét!

- Cseresznyét!

- Csalamádét!

- Cseresznyét!

- Csalamádét!

Addig-addig veszekedtek, míg jól össze nem kaptak. Úgy összevesztek, hogy rögvest hátat is fordítottak egymásnak, s azzal gúnár koma jobbra, gácsér koma balra, ment mindegyik a maga csőre után, egyik cseresznyézni, másik csalamádét csupálni.

Hát hiszen ettek, ettek, de amikor jóllaktak, és újra kutyagolásra került a sor, csak visszasompolyogtak a másikhoz, mert gyalogolni bizony sokkal jobb kettesben, mint egyedül.

- Gigá, gigá, gigágá! Gácsér koma, béküljünk ki, gyere velem világgá!

- Háp, háp, háp! Gúnár koma, kibékülök, megyek veled, széles a világ!

S azzal szent volt a béke, mentek megint együtt világgá.

Totyogtak, sétikáltak, míg a szomszéd falu határába nem értek. A falu szélén almafák, körtefák, cseresznyefák hajladoztak, az út mentén zsenge kukorica és répalevél virult.

Nagyot nyelt a két koma, mert ebédidő volt, és ők még éhesebbek voltak, mint azelőtt.

- Gá, gá, gá! – mondta gúnár koma. – Gácsér koma csórjunk egy kis cseresznyét!

- Háp, háp, háp! – felelte erre gácsér koma. – Gúnár koma, csenjünk egy kis csalamádét!

- Csórjunk!

- Csenjünk!

- Csórjunk!

- Csenjünk!

Nem mondom tovább, bizony hogy megint összekapott a két koma. Olyan világlátott veszekedés lett belőle, hogy a falubeli verebek mind kicsődültek a határba megnézni, mi ez a nagy zsinatolás, ott csiripeltek az öreg körtefán.

Gúnár koma meg gácsér koma már épphogy egymás tollát nem tépték, és végül úgy összevesztek, hogy megint hátat fordítottak egymásnak, s egyik erről, másik arról kerülte meg a falut, hogy ne is lássák egymást. Gúnár koma jobbról cseresznyézett, gácsér koma balról csalamádézott.

A falu túlsó végén összetalálkoztak. Mind a kettő jóllakott, persze hogy megint kibékültek.

- Gigá, gigá, gigágá! Gácsér koma, béküljünk ki, gyere velem világgá!

- Háp, háp, háp! Gúnár koma, kibékülök, megyek veled, széles a világ!

Ment, mendegélt gúnár koma meg gácsér koma a kocsiúton, át a réten. A réten éppen kint legelészett a birkanyáj, a juhász mellettük heverészett, csak a kócos kutyája szaladgált a nyáj mellett, és terelgette a birkákat, hogy be ne szökjenek a lucernásba.

Gúnár koma meg gácsér koma sosem volt nagy barátságban a kutyákkal. Nem ám! Mert a Bözsi néni kutyája mindig megugatta őket, ha titokban kiszöktek a veteményesbe, akkor aztán meghallotta Bözsi néni az ugatást, elkapta a két szökevényt, és visszalódította őket a baromfiudvarba, s azzal egy időre vége volt a csemegézésnek.

Gúnár koma meg gácsér koma most meglátták a kis pulikutyát a nyáj mellett, és rögtön haragosak lettek. Gúnár koma sziszegett, gácsér koma topogott.

- Gigá, gigá, gigágá! Gácsér koma, csupáljuk meg a kutyát!

- Háp, háp, háp! Gúnár koma, csipkedjük meg a kutyát!

- Csupáljuk!

- Csipkedjük!

- Csupáljuk!

- Csipkedjük!

Mondjam, ne mondjam? Persze hogy megint jól összekaptak.

De ha összekaptak, hát meg is járták! Mert meghallotta a kis kócos pulikutya a nagy veszekedést. Felemelte a fülét, vicsorgott, aztán adj neki, vad csaholással rohant egyenesen a gúnár meg a gácsér felé.

Lett is nagy rémület! Gúnár koma, gácsér koma úgy megijedt a pulikutyától, hogy rögtön elfelejtették a veszekedést. Nem mondták már, hogy csupáljuk, sem azt, hogy csipkedjük, hanem csak futottak, amerre láttak, hogy mentsék az életüket. Gúnár koma jobbra, gácsér koma balra. Futottak, futottak, csak úgy csattogott a talpuk a porban. Meg se álltak hazáig, se cseresznyézni, se csalamádézni.

Jól is tették, hogy hazamentek, mert szegény Bözsi néni már égre-földre kereste őket, azt hitte, tán a róka vitte el mind a kettőt.

- Hát itt vagytok, ti betyárok! – kiáltotta, mikor meglátta a szökevényeket. – Tán a határban jártatok? A veteményeskert már nem is elég nektek, ti csavargók?

Elkapta a szárnyát gúnárnak is, gácsérnak is, és belódította őket a baromfiudvarba.

- Meg se érdemlitek a vacsorát, amiért megszöktetek! – mondta korholva.

De azért jól megszórta az etetőjüket kukoricadarával, hadd tömje meg a begyét a két csibész.