Rosszcsont Ricsi iskolába megy

Tapsi Tacskó Tanodája

Nyitás: szeptember elsején.

Beiratkozni lehet szerdán és csütörtökön 8 órától 10 óráig.

Ez a felirat egy nagy sárga ház kapuján lógott. A ház korábban üresen állt, és a vakolata is potyogott, de a múlt héten az egészet szép sárgára festették, azután napokig mindenféle manók, tündérek és állatok járkáltak ki-be bútorokkal, képekkel, meg különféle rejtélyes tárgyakkal, míg tegnap végre abbamaradt a nagy jövés-menés, és a bejárati ajtóra valaki kiakasztotta ezt a táblát.

Rosszcsont Ricsi, a fiatal kertimanó, tűnődve ácsorgott a titokzatos felirat előtt, és kavicsokat rugdosott, miközben meg-megvakarta maszatos feje búbját manósipkája alatt.

- Mi a csuda lehet az a tanoda?

A kertimanók rendkívül kíváncsi népek voltak, de Ricsi még közülük is kitűnt azzal, hogy mindig mindenbe beledugta az orrát. Amikor a festők megjöttek, természetesen Ricsi volt az első, aki észrevette, és feltelepedett egy közeli akácfára, onnan figyelte, mi történik. Egy elhagyott szarkafészekben ütött tanyát, és a következő napokban növekvő kíváncsisággal nézte a munkát, legfőképp a rengeteg összehordott furcsa tárgyat. Volt ott rajztábla, földgömb, több doboz zsírkréta, ugrókötél, meg ki tudja még mi, de Ricsi egyikről sem tudta, micsoda. A legjobban azok a hatalmas, falra akasztható képek nyűgözték le, amelyeken minden rajz mellett egy-egy furcsa jelet lehetett látni. A fecske mellett például egy ilyen jel állt: f. A labda mellett meg egy ilyen: l.

Ricsinek fogalma sem volt, mik ezek a furcsa kacskaringók, de rettenetesen szerette volna megtudni. Ezért hát minden nap visszajött a sárga házhoz, sőt, a végén már ott is aludt a szarkafészekben, nehogy véletlenül elmulasszon valamit.

Amikor az utolsó munkás is elment, és az ajtóra kikerült a nagy fehér tábla, Ricsi csendben lecsusszant az akácfáról, és közelebb óvakodott, hogy megszemlélje.

A fehér táblára olyan furcsa kis kunkori hernyókat rajzoltak, amiket a színes képeken is látott. Ricsi felismerte a labda mellé rajzolt jelet a középső meg az alsó sorban, de hiába vakarta a fejét, fogalma sem volt, mit jelenthetnek.

Nem is tudta volna meg, mi van a táblán, ha arra nem jön egy tündércsalád. Ricsi, hogy észre ne vegyék, gyorsan beugrott egy kőrisbokor mögé, onnan hallotta, ahogy a tündérmama elmagyarázza a két kis tündércsemetének, mit jelent a kiírás.

Amikor elmentek, Ricsi óvatosan kimászott a bokor mögül, és visszaballagott a táblához.

- Még hogy tanoda! – dohogott magában, mert még mindig nem értette, hogyan jelenthet ez a csomó kunkori izé ennyi mindent, amit a tündérmama mondott. – Cö-cö! Majd megnézem én ezt magamnak!

Azzal szemébe húzta a sipkáját, és elvonult a szénával bélelt, kényelmes manóvacokba, ahol lakott.

Másnap reggel az első útja a sárga házhoz vezetett. A ház előtt akkor már sorban álltak az anyukák és apukák, közöttük vidáman hancúrozott egy sereg gyerek: tündérek, manók, pockok, nyulak, meg mindenféle más állatok.

Rosszcsont Ricsi is közelebb óvakodott, és megpróbált úgy tenni, mintha unatkozna, pedig majd kifúrta az oldalát a kíváncsiság. Persze ma sem mosakodott, és nem is fésülködött, ezért az arca csupa maszat volt, a haja meg szanaszét állt, mint egy madárfészek.

A nagykapu a rejtélyes táblával most tárva nyitva állt. Ricsi előrefurakodott, és kíváncsian bekandikált rajta.

Az udvarban három nagy asztal állt. A két szélsőnél egy-egy tündérkislány sürgölődött, és könyveket osztogatott a sorban állóknak, a középsőnél pedig egy szemüveges, fekete tacskó ült, és kedvesen beszélgetett az előtte állókkal.

Ricsi közelebb sündörgött.

- Üdvözlöm, kedves anyuka! – mondta éppen a tacskó egy sünnek, aki apró süngyereke mancsát szorongatta. – Be szeretné íratni a kisfiát? Semmi akadálya! Itt tessék aláírni! Köszönöm! A könyveket a segédeim osztják a másik két asztalnál.

Ricsi kíváncsian lábujjhegyre állt, hogy rálásson az asztalra, és óvatosan megkapaszkodott a szélében. Maszatos tenyere szép nagy piszokfoltot hagyott az asztal szélén.

Ahogy kidugta az orrát az asztal mögül, a tacskó észrevette.

- Szervusz, manócska! Talán te is szeretnél beiratkozni a tanodába?

Ricsi azonnal lekapta a kezét az asztalról. Beiratkozni? Még mit nem! Hiszen azt sem tudja, mi a csuda ez a tanoda! Mi van, ha valami szörnyűség? Mogorva képet vágott, kiöltötte a nyelvét a tacskóra, és elszaladt.

Egész nap a sorban állók között őgyelgett, hátha megtud valamit, de hiába hallgatózott, nem sikerült rájönnie, mi az a tanoda. Amikor végül bezárták a nagy kaput, és mindenki hazament, Ricsi is visszaballagott a manóvacokba. Kicsit mérges volt, amiért senki nem árult el neki semmit, de ez nem jelentette azt, hogy feladta volna.

- Ez valami olyasmi lehet, amihez anyukák meg apukák kellenek – morfondírozott arra gondolva, hogy minden gyerekkel ott volt legalább egy apuka vagy egy anyuka, és a tacskó is a sünmamát szólította meg, amikor hallgatózott.

A kertimanóknak ugyan nem voltak szüleik, mivel ők úgy születtek, hogy egyszerűen előbújtak egy babvirágból, de Ricsit csak annál jobban érdekelte a dolog.

- Na, sebaj! – mondta, miután mosdás nélkül, azon piszkosan belefeküdt a szénaágyba. – Majd megtudom én, mi ez a tanoda, ha elkezdődik!

Másnap egész nap az akácfa ágán csimpaszkodva figyelte, ahogy kicsik és nagyok ott tolonganak a sárga ház előtt. Nem mert közelebb menni, nehogy megint megkérdezzék, hogy beiratkozik-e, bár majd meghalt a kíváncsiságtól.

A következő nap megint elfoglalta a leshelyét a szarkafészekben. Nem tudta ugyan, mikor van az a szeptember elseje, de arra biztosan emlékezett, hogy amikor a tündérmamától megtudta, mi van a rejtélyes kaputáblán, arról volt szó, hogy két nap a beiratkozás. Ez biztosan a tegnap meg a tegnapelőtt volt, gondolta Ricsi. Most már másnak kell történnie.

És valóban. Ahogy Ricsi a szarkafészekből leskelődött, ezúttal egy szál apukát vagy anyukát sem látott. Szóval akkor ez mégsem olyan apukás-anyukás dolog, amiből neki ki kell maradnia, állapította meg. Csak a gyerekek jöttek egymás után, kosarakkal, tarisznyákkal meg táskákkal a kezükben, és sorban eltűntek a nagykapu mögött.

Ohó, gondolta Ricsi. Itt az ő ideje! Ügyesen lemászott a fáról, egy darabig lesben állt a fűben, azután mikor már nem jött több gyerek, előbújt, és odasétált a kapuhoz.

Igyekezett úgy tenni, mintha ő is ide tartoznia, az orrát felvetette, és zsebre dugott kézzel sétált a nagykapu felé.

Már majdnem besurrant, amikor a kapu előtt hirtelen rámordult egy mély hang.

- Hát te hová mégy, öcskös?

Ricsi majdnem kiugrott a bőréből ijedtében. Egy öreg, nagy bajszú vidra állt ott a kaput őrizve, és gyanakodva méregette őt.

Ricsi nagyot nyelt, de büszkén felemelte az állát.

- Be – felelte önérzetesen.

- Aztán be vagy-e iratkozva? – kérdezte a vidra.

A szemöldökét összevonta, és olyan félelmetesen nézett a kis kertimanóra, hogy annak hirtelen inába szállt a bátorsága. Megfordult, és inkább gyorsan elszelelt, mielőtt még a vidra rájönne, hogy ő aztán egyáltalán nem iratkozott be sehová, és elnadrágolja.

- Fuss csak, hékás! – kiabált utána a vidra. – Ilyen piszkosan úgysem engednélek be! Majd akkor gyere vissza, ha megmostad a füledet!

Ricsi inaszakadtából futott. Csak a patakparton mert megállni, ott aztán lihegve lehuppant a fűbe. Az elszörnyedéstől még most is égnek állt a haja. Még hogy ő megmossa a fülét! Ilyen borzalmat még soha senki nem mondott neki!

- Márpedig akkor is meg fogom tudni, mi ez a tanoda! – morogta makacsul, miután kifújta magát. – De fület nem mosok! Ha elfenekelnek, akkor se!

Felkászálódott, és fel-alá járkálva törni kezdte a fejét, honnan tudhatná meg, mit csinál az a sok gyerek meg a tacskó a tanodában.

- Megvan! – kiáltott fel vidáman, ahogy rájött a megoldásra. – Hiszen ha bementek, akkor ki is fognak jönni! Akkor pedig megkérdezem őket, mit csináltak!

Az ötlettől annyira felvidult, hogy már el is felejtette, hogy az imént meg akarták mosdatni. Visszatrappolt az akácfához, kényelmesen elhelyezkedett a szarkafészekben, és a szélére könyökölve türelmesen várakozott.

Jó sokáig kellett várakoznia. Ricsi egyre mérgesebben hessegette a feje körül keringő pillangókat, amikor végre kinyílt a sárga ház kapuja, és kirohant rajta egy csapat gyerek.

Ricsi izgatottan felegyenesedett. Kimászott a szarkafészekből, és sebesen leszánkázott a földre.

- Szervusztok! – mondta lihegve, ahogy lefékezett két tündér, egy manó, meg három mókusgyerek előtt.

A gyerekek meglepetten ránéztek, aztán pusmogni meg kuncogni kezdtek egymás között. Ricsi önérzetesen kihúzta magát. Biztos nem láttak még kertimanót.

Sajnos megfeledkezett arról, hogy a többi gyerek mind tiszta, ő meg pont ugyanolyan maszatos volt, mint tegnap meg tegnapelőtt, sőt még maszatosabb. A sok akácfára mászástól kiszakadt a nadrágja, és a haja is szanaszét állt. Ha lett volna anyukája, bizonyára beparancsolta volna a fürdőkádba, mielőtt elindul otthonról, de hát nem volt, Ricsi meg nem volt nagy barátságban a vízzel, és legfeljebb akkor mosdott, ha véletlenül beleesett a patakba.

- Szervusz – válaszolták a gyerekek, de közben majd megpukkadtak, annyira igyekeztek visszafojtani a nevetést.

- Nahát, hogy te milyen szurtos vagy! – bökte ki az egyik tündérgyerek.

- Szurtos Peti! Szurtos Peti! – kacarásztak a mókusok, mire a manócskából meg a tündérekből is kipukkadt a nevetés.

Ricsi a füle tövéig elvörösödött.

- Pukkadjatok meg! – kiabálta dühösen.

Nyelvet öltött a nevető gyerekekre, sarkon fordult, és mérgesen elrohant.

Meg sem állt a patakpartig. Nem azért, hogy megfürödjön, ilyesmi még dühében sem jutott soha eszébe, hanem hogy mérgében jó nagy kavicsokat dobáljon bele.

- Márpedig azért is megtudom, mi ez a tanoda! – fogadkozott, és akkora kavicsot dobott a vízbe, hogy a parti lapulevélen pihenő béka ijedtében csuklani kezdett.

Már meg is volt a terve, hogyan fogja kideríteni. A sárga ház előtt, ahol a kőrisbokor volt, állt egy öreg mogyorófa. Nem volt olyan erős és magas, mint az akácfa, amelyiken a szarkafészek volt, de elsőrangú mászófának látszott, Ricsi meg igazán mesterien tudott mászni. A szélső ágai éppen belógtak a sárga házat körülvevő kőfal fölé. Onnan nagyszerűen be fog látni az udvarra, de még az ablakokon is bekukucskálhat. Akkor aztán végre tudni fogja, mi ez a tanoda.

Nem is habozott sokáig, hogy tervét végrehajtsa. Másnap már korán reggel ott volt, hogy még azelőtt felkapaszkodhasson a mogyorófára, és elrejtőzhessen a lombok között, hogy az első gyerekek megjelennének a kapuban. Kiváló leshelyet talált, a széles mogyorólevelek tökéletesen eltakarták, így senki sem sejthette, hogy ott van.

Az udvarba belesni már nehezebb volt. Az ág a törzs közelében olyan széles volt, hogy akár szunyókálhatott is volna rajta, de a hegye felé, ahol a fal fölé hajolt, elkeskenyedett. Ricsi hasra feküdt, és erősen átkulcsolta az ágat a karjával és a lábával, úgy kúszott végig az ágon, ami minden egyes mozdulatra bizonytalanul ingott. Minél messzebb jutott, annál jobban lengett. Még előrefelé csak-csak haladt, de azt már nem tudta, hogyan fog itt visszatolatni, ha majd befejezte a leskelődést.

Ricsi átkúszott a fal fölött, és az ágba csimpaszkodva úgy himbálózott a tanoda udvara fölött, mint egy nagy gyümölcs.

Szerencsére nem kellett sokat várnia. Hamarosan egy csapat gyerek masírozott ki az udvarra, Tapsi tacskó előttük haladt, és a füleivel tapsolta a ritmust, amire a gyerekek meneteltek. Amikor mind szépen felsorakoztak, Tapsi tacskó kiállt eléjük, és ugrálni, hajladozni, forgolódni kezdett. A gyerekek vidáman utánozták, miközben a tacskó folyamatosan tapsolta nekik a ritmust a füleivel.

Amikor eleget ugráltak és csupa piros lett az arcuk, Tapsi tacskó kiosztotta a hullahopp karikákat, és megkezdődött a játék. A gyerekek kacarászva próbálták megpörgetni a karikákat a derekukon. Kinek sikerült, kinek nem, de egyformán jó móka volt a potyogó karikákat fölszedni meg ügyesen pörgetni is.

Azután körjáték következett. A gyerekek két körbe álltak, és énekelve pörögni kezdtek. Mikor a dal végére értek, a belső körben állók párt választottak maguknak a külső körből, fordultak egyet, aztán helyet cseréltek.

Ricsi kikerekedett szemmel, mohón ámulva figyelte őket. Hát ez volna a tanoda?

Amikor már azt hitte, megtudta, amiért jött, megint történt valami. A tornaórának vége lett, és Tapsi tacskó leültette a gyerekeket a fűbe, és megkezdődött a környezetismeret óra. A gyerekek szorgosan ismételték a tacskó után, melyik virágnak mi a neve és miről lehet felismerni őket. Mikor megtanultak egy csokorra valót, Tapsi tacskó számolni kezdett velük. Egy margaréta meg egy margaréta az két margaréta. Négy kamillából ha elveszünk hármat, akkor csak egy kamilla marad.

Ricsi úgy figyelt és fülelt, hogy majd leesett az ágról izgalmában. Még soha életében nem hallott ennyi újat és érdekeset egyszerre. És akkor az írás még csak ezután jött. A gyerekek kaptak egy-egy kis táblácskát, amit az ölükbe vettek, meg egy darabka krétát, és azzal írták fel szépen a betűket, amit Tapsi tacskó mutatott nekik.

Ricsi izgatottan felkiáltott a felismeréstől. Szóval ezt jelentik a kunkori hernyók!

Olyan izgalomba jött, hogy elfeledkezett róla, hogy egy vékony ágba kapaszkodik, ami bármikor letörhet alatta. Fél kézzel elengedte a mogyoróágat, és megpróbálta a levegőbe írva utánozni, ahogy a gyerekek a betűket írták. Még a nyelvét is kidugta nagy igyekezetében.

Csakhogy a kalimpálást már nem bírta el a vékony ág. Egyet reccsent, és mire Ricsi észbe kapott volna, már pörgött vele a világ, aztán hupp, lepottyant a tanoda udvarára, éppen Tapsi tacskó lába elé. Átgurult a fején, aztán szétterült a földön, mint egy nagy béka.

A gyerekek felugráltak, és izgatottan körülállták.

- Megütötted magad? Gyere, segítünk!

Felültették a kis kertimanót, akinek még mindig kavargott a feje az eséstől, és azt sem tudta, fent van-e vagy lent.

- Nini! A Szurtos Peti! – kiáltott az egyik tündérgyerek, ahogy felismerte Ricsit.

Ricsinél akkor tört el a mécses. Sírásra görbült a szája, és mire észbe kapott volna, már potyogtak is a kövér könnycseppek a szeméből.

- É-hén csa-hak kíváncsi volta-ham! – hüppögte a könnyeit törölgetve. – Te-hes-sé-hék engem is beengedni a tanodába!

Tapsi tacskó lehajolt hozzá, és letörölgette a manócska arcát.

- Ha megígéred, hogy szófogadó, jó kis manó leszel, szépen megmosakszol, és mindig időben itt leszel reggel, akkor téged is beveszünk a tanodába!

A korán keléssel nem is volt gond, de a mosakodás hallatán Ricsi egy kissé megszeppent, és majdnem meggondolta magát, de az a sok-sok érdekes dolog, amit a mogyorófáról látott, túlságosan is izgalmas volt egy szörnyen kíváncsi kertimanó számára. Nagyot nyelt, és bólintott. Valahogy majdcsak kibírja azt a mosakodást. Talán még a fülét is hajlandó lesz megmosni, ha nagyon muszáj, bár ezen még addig elgondolkodik.

Másnap reggel, aki benézett a tanoda kapuján, annak alapos meglepetésben lehetett része. Vajon ki ugrált, ki nevetett, ki tornázott ott, ki felelt a legszorgalmasabban Tapsi tacskó minden kérdésére?

Rosszcsont Ricsi, bizony ám! És nem hiszitek el: tetőtől talpig meg volt mosakodva!

Sőt. Még a füle is tiszta volt!