Hogyan kell fürdeni?

Este hatalmas felhők jöttek, és eleredt az eső. Először csak csepergett, aztán egyre jobban esett, végül már csak úgy szakadt. Egész éjszaka csak esett, és esett, és esett, mintha el sem akarna állni. Reggelre aztán elállt, és a felhők továbbutaztak, hogy máshol is esőzzenek egy kicsit.

Az udvar tele lett kicsi és nagy tócsával. Amikor a napocska felkelt, és lenézett a földre, csupa szép kis tükröt talált odalent. Ettől mindjárt olyan jó kedve kerekedett, hogy csak még melegebben sütött. Tele szájjal nevetett, és vidáman nézegette magát a tócsákban.

A disznóól előtt is összegyűlt egy nagy tócsa. Misu, a kismalac kidugta az orrát az ólból, és meglátta. Örvendezve körbefutotta, azután belecsobbant, és jól meghempergett a sárban.

- Röf, röf! – trombitált vidáman. – Ez ám a jó móka! Nincs is jobb egy jó kis fürdésnél!

- Fürdés? – húzta fel az orrát kényeskedve Mosóka, a cica, aki a disznóól padlásán lakott a többi cicával a jó meleg szénában. Általában sokáig szunyókált, de a meleg nyári reggel őt is kicsalta a napra.

- Ez nem is fürdés, hanem dagonyázás! Hiszen csupa piszok leszel tőle! – mondta a kismalacnak szemrehányóan. – Nézz csak meg engem! Majd én megmutatom, hogy kell ezt csinálni!

Mosóka átugrott a padlásról a disznóól kerítésére, hogy Misu jól lássa. Először megrázta magát, hogy megszabaduljon a ráragadt szénától, majd nyújtózkodott egyet, és alapos cicamosdásba fogott.

Előbb az oldalát nyalogatta végig, azután a farkincáját, majd a két kis mancsát. Azután a nedves mancsával gondosan törölgetni kezdte a fülét és a pofácskáját.

Misu tátott szájjal bámulta a pocsolyából.

- Nahát, Mosóka, te olyan ügyes vagy!

- Ugye? – mondta büszkén a cica.

- Hihihi, hahaha! – hallatszott Misu háta mögül a nevetés. – Még hogy ügyes! Hisz nem is tudja, hogy kell fürdeni!

A kiskacsák nevettek ilyen vidáman. Akkor jöttek elő a kacsaólból, hogy szemügyre vegyék a tócsákat. Pont tizenketten voltak, egyformán sárgák és pelyhesek. Nagyon megörültek a tócsáknak, és vígan tapicskolni kezdtek bennük.

Az etető mellett, ahol Misu kiturkálta a földet, elég mély volt a tócsa ahhoz, hogy a kiskacsák úszni is tudjanak benne, de tizenkét kiskacsának egy kicsit kicsi volt, ezért aztán beleugráltak Misu itatóvályújába, amiben szépen összegyűlt a víz. Most ott karikáztak fel-le, lebuktak a víz alá, aztán újra felbukkantak, és lefröcskölték egymást.

- Buta cica! – kiabálta a legpimaszabb kiskacsa. – Fürödni így kell, ahogy mi csináljuk!

Beledugta a fejét a vízbe, és gurgulázni kezdett vele.

Mosóka felhúzta az orrát.

- Még hogy én vízben fürödjek? Fúj! Még mit nem!

A ricsajra kidugta a fejét a házából Kifli, a kutyus.

- Mi ez a zsivaj?

- Kifli, Kifli, gyere, fürdeni! – kiabálták a kiskacsák.

Kifli kibújt az ólból, ásított egyet, aztán vakarózott, és megcsóválta a farkát.

- Kicsi nekem az a tócsa, kiskacsák! Én inkább máshol fürdök!

Volt az udvarban egy öreg nyárfateknő, amit már nem használtak semmire, mert repedt volt az oldala, de az esővíz még meggyűlt benne. Abban szokott Kifli a meleg nyári napokon hűsölni. A kutyus beleugrott a teknő vízbe, és jól meghengergőzött benne.

Amikor kimászott, csak úgy csöpögött a víz a bundájából. Kiállt hát az udvar közepére, és jó alaposan megrázta magát.

Mosóka sértődötten felnyávogott, mert a kutyus bundájából záporozó víz lefröcskölte, pedig éppen elkészült a mosakodással.

- Nahát! Most kezdhetem elölről! – fújta, és duzzogva visszaugrott a disznóól padlására.

Kender, az egyik szénában lakó cica éppen ébredező kiscicáját nyalogatta. Kistappancs elnyúlt a mamája oldala mellett, és halkan dorombolt, ahogy Kender recés nyelve föl-alá járt a hátán.

- Fordulj meg, kicsikém, hadd mossam meg a hasacskádat is! – mondta Kender.

Kistappancs engedelmesen a hátára hengeredett.

- Milyen buta mindenki!– szuszogta elégedetten, míg a mamája nyalogatta. – A legeslegjobban úgy lehet fürdeni, hogy a mamám mosdat engem!

És még közelebb bújt Kenderhez, hogy szophasson egy kis tejet.