Marculábi megérkezik

Ismeritek Marculábit? Nem? Nos, akkor éppen itt az ideje, hogy összeismertesselek vele benneteket! Legjobb lesz talán, ha most rögtön el is kezdem!

Képzeljetek el egy szép, cirmos kandúrkát, de nem ám akármilyet! Képzeljétek el, hogy ennek a kis kandúrnak gyönyörű, ezüstszürke színű bundája van, amelyben cakkos, bársonyfekete csíkok szaladnak végig az egész testén, a hátán, a farkán, a lábacskáin, de még a feje búbján meg a pofikáján is! A cirmos bundácska mindig patyolattiszta, és puha, mint a pihe, mert a kandúrka gondosan tisztogatja minden reggel. A kandúrkának barátságos, mosolygó pofija van, benne egy kis rózsaszín orrocskával, kackiás bajusszal, és melegséggel teli, okos, barátságos szemekkel, amelyek olyan borostyánsárgák, aminél borostyánabbat meg sárgábbat még nem láttatok. A kandúrka egy kényelmes, szellős, piros inget visel, és strandpapucsot hord a lábain.

Ő Marculábi. Senki nem tudja, honnan jött, egyszercsak itt volt, de tulajdonképpen ez mindegy is.

Marculábi egy szép vasárnapi délelőttön érkezett, és Fürgefül, a nyuszi találkozott vele először. Fürgefül éppen a mosott ruhákat teregette szorgalmasan egy szakajtóból káposztáskerttel szegélyezett udvarában, frissen vasalt, fehér csipkés köténykéjében, amikor egyszercsak meglátta Marculábit a legszélső káposztaágyás előtt ácsorogni, amint a tavaszi szellőben lengedező mosott ruhákat figyelte, és nagyokat szippantva élvezte finom, tiszta illatukat. Amikor észrevette, hogy Fürgefül felfigyelt rá, Marculábi mosolygott, és köszönt.

- Szervusz!

Fürgefülnek fogalma sem volt, kicsoda ez az illető, de jól nevelt, udvarias nyuszi lévén pontosan tudta, hogy ha köszönnek, akkor illik visszaköszönni, ezért felcsipeszelte a szárítókötélre a kezében tartott csipkés zsebkendőt, majd odament az ismeretlenhez, és barátságosan visszamosolygott.

- Szervusz!

És bemutatkozott. A kandúr továbbra is mosolygott, és megrázta Fürgefül mancsát.

- Marculábi vagyok, és most érkeztem. – mondta Marculábi.

- Honnan jöttél? – kérdezte a nyuszi érdeklődve, mert még soha nem hallott olyat, hogy valaki érkezett volna. Mindig mindenki itt volt, akit ő eddig ismert.

- Nem tudom. – felelte Marculábi az igazságnak megfelelően – Egyszercsak itt voltam.

Fürgefül vállat vont. Ha nem tudja, hát nem tudja.

- És hol laksz?

- Sehol. Nem lakok sehol. – mondta Marculábi.

Fürgefül csípőre tette a kezeit, majd megvakarta a buksiját a feje tetején, pontosan a két füle töve között, és elgondolkodott. Nem lakni sehol, az nem jó. Ha valaki nincs, akkor persze rendben van, és Marculábi eddig nem is volt, viszont most már itt van. És ha valaki van, akkor annak lakni is kell valahol. Következésképpen Marculábinak lakást kell találni.

- Laknod kell valahol. – közölte Fürgefül elégedetten logikájának eredményét Marculábival, majd amikor a kandúr bólintott, folytatta – Gyere, elmegyünk, és keresünk neked egy helyet!

- Köszönöm. – bólintott udvariasan Marculábi, és kicsit még meg is hajolt a segítőkész nyuszi előtt – Igazán köszönöm, de majd én találok magamnak lakást.

- Ugyan, ugyan! Szóra sem érdemes! – mondta Fürgefül – Nem hagyhatom, hogy egyedül menj! Rögtön befejezem a teregetést, ha addig lennél oly szíves várni, utána elkalauzollak, és felkutatjuk a lakásodat!

Marculábi vállat vont, majd belegyezően bólintott, és letelepedett egy szép, kerek fatuskóra a kert szélében, amelyiken Fürgefül gombát termesztett, és türelmesen megvárta, míg a nyuszi gondosan kiteregeti a jó illatú, nedves ruhákat a napra. Miután Fürgefül az utolsó szemig kiteregette a ruhákat, a kiürült szakajtót visszavitte a házba, azután megnyálazta a mancsát, és lesimogatta vele egy kicsit a szélben felborzolódott bundácskáját, hogy ne legyen nagyon kócos, szalmakalapot vett, belekarolt Marculábiba, és elindultak neki lakást keresni.

Egyenesen Ficerkéhez mentek, a zsemleszínű kutyushoz. Ficerke csíkos trikóban éppen tornázott az udvarán, amikor megérkeztek, és nagyon megörült a váratlan vendégeknek. Mindjárt hellyel kínálta őket a csinos kutyaólja előtt álló, fehérre festett, kényelmes padon, és amikor a vendégek kényelembe helyezték magukat, melléjük ült, és megkínálta őket pogácsával.

- Ő itt Marculábi. – mutatta be Fürgefül a kandúrt Ficerkének – Most érkezett, és nincs hol laknia. Éppen helyet keresünk neki. Nem tudsz egy olyan házat, ahol lakhat?

Ficerke figyelmesen meghallgatta a nyuszit, rámosolygott Marculábira, azután komolyan gondolkodóba esett.

- Ez egy meglehetősen nehéz probléma. – jelentette ki Ficerke hosszas töprengés után – Egyedül nem tudok válaszolni, úgyhogy az lesz a legjobb, ha összehívjuk és megkérdezzük a többieket. Úgyis meg kell ismerkedniük Marculábival.

- Ó, ez nagyon jó ötlet! – helyeselt Fürgefül.

Marculábi csak mosolygott.

- Ne fáradjatok! Találok én magamnak lakást!

- Szó sem lehet róla! – tiltakozott egyszerre a kutyus és a nyuszi – Miféle házigazdák lennénk, ha még házat sem tudnánk keríteni neked? Nem, nem! Te csak üldögélj nyugodtan, majd meglátod, milyen nagyszerű házat kerítünk neked egy-két szóból!

Marculábi megvonta a vállát, és csak hallgatott, és tovább mosolygott.

Ficerke kisétált takarosan fehérre meszelt házikója elé, és elkiáltotta magát.

- Vau, vau! Figyeljetek! Vau, vau, jöjjön ide mindenki, aki hallja!

Ficerke ugatására hamarosan egyre nagyobb mozgolódás támadt, és elkezdtek szépen sorakozni a környék lakói. Jöttek, jöttek, mígnem tele lett velük az egész udvar, mégis mindenki elfért. Egymás után helyet foglaltak, ki hol tudott, a kis fehér padon, a kerti talicskán, egy felfordított vödör tetején, vagy csak úgy a frissen kihajtott zöld füvön, sőt Őrláb, a gólya egyenesen Ficerke házának tetejére telepedett Láplevél, az öreg bölömbika társaságában.

Ficerke elégedetten nézett végig a társaságon, majd mindenkinek bemutatta Marculábit.

- Ő itt Marculábi. Most érkezett, és mi mindnyájan azért vagyunk most itt, hogy házat keressünk neki.

Rögtön nagy zsongás és súgás-búgás támadt az odasereglett állatok között. Mindenki egyszerre üdvözölte Marculábit, aki alig győzött mindenkivel udvariasan kezet rázni, és közben már mindenki azt tárgyalta javában, hol is lakhatna az újonnan érkezett. Ficerke csak kapkodta ide-oda a fejét.

- Be-be-beköltözhetne a ko-ko-kotorékba. Ott jó nagy he-he-hely van. – ajánlotta Cikkcakk a kecske, aki egy kicsit dadogott.

Ciróka és Maróka, a rókatestvérek egymásra néztek, aztán ketten együtt Cikkcakkra, és aztán egyszerre megrázták a fejüket.

- Sajnos már nincs olyan nagy hely. – mondta Ciróka – A múlt héten küldött a nagymamánk egy szép nagy gardróbszekrényt, amit beállítottunk a szobánkba, és az most minden helyet elfoglal. Elférnénk ugyan, ha összehúznánk magunkat, de egy ilyen állat, mint Marculábi, biztosan jobban szereti a tágas, kényelmes helyeket.

- Nálunk elférne, de attól tartok, kicsit szúrós társaság vagyunk egy kandúrnak. – jelentette ki Dongabök, a sündisznó, s ezzel részéről be is fejezte a lakáskeresését.

- Majd Jávorkával kitúrunk neki egy odút egy jó nagy fa gyökerei alatt! – röfögte lelkesen Csíkmakk, a vadmalac, felnézett a mellette szuszogó nagy borzra, és már előre élvezte, hogy végre jó sárosra túrhatja magát – Hallod, Jávorka?

- Azt hiszem, Marculábi kicsit nyirkosnak találná a föld alatt. – felelte Jávorka, mire Csíkmakk kedveszegetten röfögött egy kicsit az orra alá.

- A mi házunk igazán nem túl nagy! – jelentette ki gyorsan Régirág, az egér, és félősen vetett egy lopott pillantást a piros inges, ezüstbundás kandúr felé – És mi a gyerekeinkkel már így is tízen lakunk benne!

És gyorsan el is bújt a többi állat háta mögött, nehogy a kandúr túl sok figyelmet szenteljen neki.

- Nálam sajnos éppen nagytakarítás van! – húzta fel az orrát Sompolya, a menyét – Úgyhogy rám ne számítsatok!

Azzal el is iszkolt a gyülekezőhelyről.

Törték a fejüket az állatok, törték, csak úgy röpködtek az újabbnál újabb javaslatok, csakhogy mindenki valaki másnak a lakását ajánlotta, amit az illető aztán rögtön el is utasított, ki ilyen, ki olyan indokkal, míg végül aztán teljesen el is fogytak az ötletek, és hamarosan már csak a zsörtölődés meg a morgolódás maradt.

Marculábi egész idő alatt nem szólt egy árva szót sem, csak üldögélt nyugodtan a padon, és mosolygott.

Ficerke végül kicsit húzódozva állt oda a kandúrka elé, és egy csöppet szégyellte magát, hiszen tulajdonképpen ő ígérte meg, hogy szereznek neki egy házat.

- Ne haragudj, Marculábi, de igazán nem tudjuk, hol lakhatnál!

Marculábi felállt, és barátságosan végignézett az egész állatseregleten, akik körülfogták.

- Ne aggódjatok! Nem akarok senkinek a terhére lenni. Tudtam, hogy biztosan mindannyiótoknak van háza, ahová nem szívesen fogadtok egy idegent, és magam is jobban szeretnék egy saját házat. Ezért is mondtam Fürgefülnek, hogy találok én majd lakást magamnak.

Miközben Marculábi beszélt, olyan kedvesen és nagylelkűen mosolygott, hogy egyszerre mindenki szörnyen elszégyellte magát. Azonnal kitört a hangzavar, mindenki egyszerre ugrott fel a helyéről, mind csupa buzgóság volt, és mind azért könyörgött, hogy Marculábi hozzájuk jöjjön lakni, és azt bizonygatták, mennyire szívesen teszik, csak ne haragudjon rájuk Marculábi.

Marculábi elégedetten mosolyogva végignézett rajtuk, de megint csak megrázta a fejét.

- Köszönöm, barátaim, de ne fáradjatok! Már megtaláltam a lakásomat!

Az állatok meghökkenve elnémultak, aztán tanácstalanul nézegették egymást, és elkezdtek súgni-búgni azt találgatva, vajon miféle házra gondol Marculábi, de mivel nem volt semmi ötletük, végül megint Marculábira néztek. Amikor már minden szem őrá meredt, Marculábi elnevette magát, kinyújtotta karmos mancsát, és felfelé mutatott.

Pontosan Ficerke házikójával szemben egy nagyon magas, vastag diófa állt, és Marculábi annak a tetejére mutatott, ahol egy régi, elárvult sasfészek árválkodott. Az állatok pedig rájöttek, hogy amíg ők elmélyülten tanácskoztak egymás között, és lelkesen ajánlgatták egymás házait, az idő alatt Marculábi végig a sasfészket nézte a diófán, és már eldöntötte, hogy ott fog lakni, azért mosolygott olyan elégedetten.

- Pont megfelelő lakás lesz az ilyen magamfajta karmos-farkas-fáramászós állatnak! – állapította meg Marculábi – Egy kicsit megfoltozom, egy kicsit helyrehozom, és máris nagyszerű kis ház lesz belőle!

Mindenki lelkesen megéljenezte, és máris elkezdték felajánlani a segítségüket, és ezúttal nemcsak ajánlgattak, nem bizony, hanem cselekedtek is! Ciróka és Maróka néhány deszkát hoztak a kotorékból, Jávorka és Csíkmakk jó vastag ágakat gyűjtöttek Marculábinak az erdőben, amiket majd beépíthet a házába, Őrláb tetőnek való nádat hozott a mocsárból, és még az öreg mogorva Láplevél is segítet neki, Fürgefül és Cikkcakk pedig friss káposztalevest főztek a dolgos házépítőknek. Még Régirág, az egér is kivette a részét a segítségből: odaajándékozott Marculábinak néhány függönyt és asztalterítőt, igaz, mindegyik kicsi volt egy kicsit, hiszen egérméretűek voltak, de Marculábi azért szépen megköszönte neki, és rögtön fel is tette őket. Marculábi piros inge hol itt, hol ott villant fel a nagy munkában, és estére az öreg, elhagyott sasfészek helyén már büszkén állt a helyre kis házikó.

Marculábi elégedetten körbejárta, kiintegetett az ablakán, megköszönve a segítséget, azután meghívta az egész társaságot házavatóra.

Így költözött be Marculábi.