A Rettenetes Nyúlkommandó

Az erdei tisztáson nagytanácsot tartottak a nyulak. Cakkos szegélyű lapulevélre írt meghívón értesítette az erdő összes nyulát a nyulak fővezére, a legtekintélyesebb bajuszú főnyúl, Bakarasz, hogy valahányan gyűljenek össze a tanácskozó tisztáson napkeltekor. Mire a napocska kidugta a fák mögül első sugárgyerekeit, akik végigszaladtak az erdőn, a tisztás már tele volt izgatottan fészkelődő, fülüket rezegtető, fehér, barna, tarka, meg mindenféle színű nyulakkal, akik mind a tekintélyes bajuszú Bakarasz megjelenését várták. Billegették a fülüket, bólogatták a farkukat, mosdatták a bajszukat, amíg meg nem jelent a nagybajszú Bakarasz, és fel nem kapaszkodott a tisztás szélén álló nagy fatuskóra, onnan nézett végig a gyülekezeten. Egyszerre elcsendesedtek a körülötte ülő izgő-mozgó nyulak.

- Kedves nyulambulaim! – köszöntötte őket Bakarasz. – Nagyon fontos dolog miatt hívtalak össze benneteket!

A nyulak izgatottan bólogattak, és a sok-sok fül mind lengedezett, mint a répalevelek a fűben.

- Mindannyian tudjátok, hogy három napja egy szörnyűséges idegen költözött a mi szép csendes erdőnkbe.

Néhány kisebb nyuszi ijedten megrezegtette a bajuszát, és jujt meg jajt nyöszörögtek, aztán elcsendesedtek, és újra Bakaraszra néztek. A tekintélyes bajuszú főnyúl megvárta, míg megint mindenki rá figyel, aztán összevonta sűrű szemöldökét.

- Ez az idegen egy rettenetes, pöfékelő, zakatoló és száguldozó szörnyeteg! – mondta szigorú hangon, amitől a nyuszik ismét úgy megijedtek, hogy percekig jujgattak meg jajgattak, mire újra csend lett.

- Mindannyian tudjátok ugye, hogy kire gondolok? – kérdezte szigorúan Bakarasz.

- Igen! Igen! – bólogattak a nyuszik, főleg Nyüszi, a kis izgága, aki ma sem fért a bőrébe. Izgett-mozgott, és Bakarasz minden szavára buzgón bólogatott.

- Ez a rettenetes zakatoló szörnyeteg azokon a hosszú, fényes lábnyomokon közlekedik, amik régóta ott fekszenek az erdőnkben. Eddig békében éltünk a hosszú fényes lábnyomokkal, de a zakatoló szörnyeteg valahogy megtalálta őket, és most minden nap végigszalad a lábnyomokon, és szörnyűséges, ijesztő zajokkal riogatja a békés nyúlnépet.

- Juj! Jaj! – visongattak Nyüszi vezetésével a kisnyulak, de Bakarasz vastag szemöldöke alól rájuk nézett, erre gyorsan elcsendesedtek.

- A rettenetes zakatoló szörnyeteg minden áldott nap átzakatol a mi békés erdőnkön, füstöt okád, és nagy zajt csinál. Nyuszi követeink megpróbáltak beszélni a szörnyeteggel, de az nem volt hajlandó meghallgatni őket, csak elzakatolt mellettük, és majdnem feldöntötte őket. Ezért úgy döntöttem, hogy ezt a rettenetes zakatoló szörnyeteget márpedig nem tűrjük tovább az erdőnkben! Mi, nyulak, megvédelmezzük az otthonunkat! A szörnyeteget el kell zavarni!

- Éljen! Éljen! – visongattak lelkesen a nyuszik, és hangosan megtapsolták Bakaraszt.

- És hogyan zavarjuk el a rettenetes zakatoló szörnyeteget? – kérdezte Barnácska, egy nagyobbacska nyúlfi.

Bakarasz szörnyen tudós képpel bólogatott.

- Ez itt a nagy kérdés, nyulambulaim. Éppen ezért hívtalak össze benneteket, hogy közösen kitaláljuk a megoldást.

- Hüm-hüm – hümmögettek töprengve a nyulak.

- Kiabáljunk rá jó hangosan, hátha megijed, és elszalad! – mondta Pisze, a szürke nyuszilány.

- Buta vagy! – felelte Pehely, a testvére. – Amilyen hatalmas és hangos, biztos nem ijed meg a kiabálásodtól.

- Hát én biztos megijednék, és világgá szaladnék, ha valaki rám kiabálna! – válaszolta sértődötten Pisze.

- Akkor gáncsoljuk el! – javasolta Csete néni. – Húzzunk ki egy nagy kötelet a szörnyeteg útjába, abban majd megbotlik és elesik. Akkor aztán megnézheti magát!

Pehely és Pisze sugdolózva vihorásztak Csete néni mögött, de hangosan kinevetni azért nem merték.

- Csend legyen, kölykök! Nem tisztelitek az idősebbeket? – dörrent rájuk Fagyöngy, az apukájuk, mire a két nyuszi elpirult szégyenében, és elhallgattak.

- Fe-fe-fenyegessük meg, hogy ráeresztjük a ró-ró-rókát! – ajánlotta Nyunyuszi, akit eredetileg egyszerűen Nyuszinak hívtak, de kiskorában egyszer félrenyelte a lóherepépet, és azóta csak dadogva tudott beszélni.

- Ez jó ötlet, Nyunyuszi – mondta Füllencs, a lógófülű. – De vajon fél-e a rettenetes zakatoló idegen a rókától? Lehet, hogy még a rókánál is hatalmasabb!

- Ez borzasztó! – sápítoztak az anyanyulak, meg az aprónyuszik. – Hatalmasabb a rókánál!

- De hát akkor mit csináljunk? – kérdezte tanácstalanul Bakarasz.

Füllencs megvakarta lelógó füle tövét a hátsó lábával.

- Szerintem dobáljuk meg tobozzal meg földgöröngyökkel!

Ez a javaslat mindannyiuknak nagyon tetszett. Végül hosszas tanácskozás után közös megegyezéssel abban maradtak, hogy kihúznak egy madzagot is, meg közben jól megdobálják a szörnyeteget.

Bátor nyuszik egész serege jelentkezett önkéntesként a feladatra. Sőt az egész nyúltábor. Bakarasz büszkén rázogatta méretes bajuszát, ahogy végignézett nyuszinépén.

- Büszke vagyok rátok, nyulambulaim! Kezdjük meg hát a felkészülést a Megtámadási és Szörnytegtelenítési Hadműveletre! Mivel mindannyian kiveszitek a részeteket ebből a bátor, nagy feladatból, ezennel elnevezlek benneteket Rettenetes Nyúlkommandónak!

- Éljen! Éljen! – kiabálták a nyuszik, és mind szörnyűségesen büszkék voltak magukra. Csak úgy dagadozott a mellük, ahogy peckesen körülsétálták a tisztást. Még hogy a nyulak gyáva állatok! Merje csak ezután bárki is gyávának nevezni őket, mikor a Rettenetes Nyúlkommandó szembeszáll a zakatoló szörnyeteggel!

Neki is álltak rögtön nagy lelkesedéssel földgöröngyöket meg tobozokat gyűjteni a támadáshoz. Pisze és Pehely meg elrohantak, és csentek valahonnan egy hosszú madzagot.

Délre már készen is állt a nyuszihadsereg. Odacipelték a földet meg a tobozokat a hosszú fényes lábnyomok mellé. Pisze és Pehely pedig elrejtőztek a lábnyom két oldalán, a kezükben tartva a keresztbe tett madzagot, hogy elgáncsolják vele a szörnyeteget. Bakarasz, a főnyúl, egy magas tuskó tetejéről nézte büszkén a sürgölődő társaságot.

- Te leszel a megfigyelő! – jelentette ki Barnácskának, aki egyre ott toporgott mellette. – Jó alaposan figyelj meg mindent, hogy elmesélhesd a bátorságunkat az erdő többi állatának, ha elűztük a szörnyeteget!

- De én akartam a megfigyelő lenni! – sivalkodott toporzékolva Nyüszi.

- Te majd a hírvivő leszel! – mondta neki Bakarasz.

- Jaj de jó! Hírvivő leszek! – ugrándozta körül a fatönköt Nyüszi. – És mi lesz a dolgom?

- Eredj, és szaladj előre arrafelé, amerről a zakatoló szörnyeteg szokott jönni, és ha meglátod, hogy közeledik, úgy iszkolj ide hozzánk visszafelé, ahogy csak a lábad bírja!

Nyüszi lelkesen bólogatott, és hosszú lábait szedve elszaladt.

A Rettenetes Nyúlkommandó eközben teljes létszámban felsorakozott a fényes lábnyomok mellett. Nyunyuszi lapulevélből csákót készített a fejére. Füllencs iszappal maszatolta feketére a pofácskáját, hogy minél ijesztőbb legyen. Csete néni felszedett valahol egy makkos faágat, azt lóbálta a mancsában. A többiek mind morcos pofával sorakoztak mellettük, és ki-ki megragadta a maga tobozát vagy göröngyét, amit hozzá akart vágni a szörnyeteghez.

- Most már biztosan mindjárt jön! – mondta Füllencs toporogva, és valahogy már nem is érezte olyan bátornak magát, mint reggel a tisztáson.

- Hát persze! Majd jól megdobáljuk! – bizonygatta Fagyöngy, de neki is remegett a bajusza.

- Bi-bi-bizony! – mondta Nyunyuszi. – Má-már látom is, hogy jön!

Füllencs és még három másik nyuszi rémülten elejtette a kezéből a tobozt. Valami sebesen száguldott feléjük a hosszú fényes lábnyomokon.

Száguldott ám, de nem a szörnyeteg, csak Nyüszi. A bajuszkája reszketett a felindultságtól, és csak úgy lobogtak a fülei. Majdnem nekirohant Bakarasz fatuskójának, alig tudott megállni előtte.

- Jön! Jön! – zihálta reszketve, és hadonászott a füleivel. – Rémes! Füstöt okád a feje tetején! Iszonytató! Olyan, mint... Borzalmas!

Azután körbeugrálta saját magát, és elinalt a sűrű erdő legsűrűbbjébe.

Ketten-hárman is elsápadtak az ijedtségtől a Rettenetes Nyúlkommandó tagjai közül, és úgy kellett megtámogatni őket, hogy el ne ájuljanak, de a többség bátran kitartott. Marcona arccal megmarkolták a tobozukat. De pisszenni nem mertek többet, csak rá-rápislogtak a tuskóján üldögélő Bakaraszra.

Vártak, vártak, és egyszerre meghallották a zakatolást meg a sistergést. Összerezzent a nyuszinépség. A nagy fekete, zakatoló szörnyeteg egyenesen feléjük rohant, és közben hangosan kiabált.

- Zaka-zaka, zaka-zaka, hu-húúú!

Ettől még a rettenthetetlen főnyúlnak, Bakarasznak is egyszerre inába szállt a bátorsága. Keresztbe álltak a szemei ijedtében. Citerázni kezdtek a térdei, és remegett a bajusza, mintha a szél fújná.

- Itt van a szörnyeteg! – kiáltotta Bakarasz, és akkorát ugrott rémületében, hogy lerepült a tuskóról, és ráesett egyenesen Barnácskára. Az meg azt hitte, máris eljött érte a szörnyeteg, és az terítette le a földre.

- Segítség! Elkapott a zakatoló szörnyeteg! – kiáltotta.

Az iszappal maszatolt pofájú Füllencs nem bírta tovább. Felugrott, és elkiáltotta magát.

- Meneküljön, ki merre lát!

Lett is ribillió! A Rettenetes Nyúlkommandó úgy dobálta szét a tobozait meg a göröngyeit, mintha soha nem is készültek volna támadásra. Pehely és Pisze elhajították a madzagot, és úgy ugrottak fel, mintha égne a farkuk. A nyuszik, ahányan csak voltak, annyi felé szaladtak, hátra sem néztek, örültek, hogy menthették a bőrüket, nemhogy megdobálták volna a szörnyeteget.

- Nini! Nézzétek, mennyi nyuszi, gyerekek! – kiáltotta egy kisfiú az erdei kisvonat egyik kocsijában, és az iszkoló tapsifülesekre mutatott.

- Nahát! Szervusztok, nyuszik! – integettek a gyerekek a vonatból, de a nyuszik meg sem hallották, annyira igyekeztek befelé az erdőbe.

- Zaka-zaka, zaka-zaka, hu-húúú! – mondta vidáman gőzmozdony, ami a kisvonatot húzta, és tovább szaladt a nevető gyerekekkel teli kocsikkal az erdőben.