Cicóka cirkuszba megy

A cicaiskolában véget ért a tanítás.

- Kedves gyerekek! – miákolta az igazgató bácsi. – Viszontlátásra a következő tanévben!

- Hurrá! – kiabálta a sok iskolás.

A levegőbe dobálták a sapkáikat, és szaladtak szerteszét, ahányan voltak, hiszen megkezdődött a vakáció.

Cicóka is ugrándozva szaladt hazafelé a mamája oldalán, miután elbúcsúzott a pajtásaitól. Örülhetett is! A bizonyítványában csupa piros pont meg piros csillag volt, matekból még dicséretet is kapott, és Cirmi tanár néni, aki az énekórát tartotta, külön megjegyezte az anyukájának, hogy fiú létére bizony Cicóka miákol a legszebben az iskolai kórusban. Cicóka büszkén tartotta a bizonyítványát a papája elé, amikor hazaértek.

Cicapapa megveregette Cicóka buksiját, és elégedetten mosolygott.

- No, Cicófalvi Cicó, derék gyerek voltál az idén. Megérdemelsz érte valami jutalmat!

- Anyuska tejtortát süt? – ugrált izgatottan Cicóka.

Cicapapa elnevette magát.

- Még annál is jobb! Vasárnap elviszünk téged a cirkuszba!

Cicóka olyan boldog volt, hogy az csuda, még annál is jobban örült, mint ha tejtortát kapott volna, pedig a tejtortánál nincs is finomabb. Még soha életében nem járt cirkuszban. El sem tudta képzelni, hogy milyen lehet.

Anyuskával a legszebbik tejfölszínű ingét vasaltatta ki a cirkusz tiszteletére. Olyan izgatott volt, hogy egész szombat este nem lehetett bírni vele, folyton amiatt izgult, nehogy másnap reggel elfelejtsenek idejében fölkelni. Cicamama kénytelen volt három vekkert is felhúzni, mire Cicóka megnyugodott. Végül mégiscsak elaludt. Cicamama megsimogatta a buksiját, és óvatosan kivette a kezéből a rajzot, amit Cicóka a cirkuszról rajzolt, és eligazította rajta a takarót.

Végre eljött a nagy nap. Cicóka már az óracsörgés előtt felébredt, és olyan gyorsan öltözött fel, ahogy egyszer sem sikerült neki, amíg iskolába járt. Már a tejecskéjét is megitta, mire cicamama és cicapapa öltözködni kezdett.

Szép napsütéses reggel volt. Amíg a villamosmegálló felé mentek, Cicóka mindenkinek lelkesen újságolta, hova mennek, akivel csak találkoztak.

- Szia, Micó! Cirkuszba megyünk! Csókolom, Cila néni! Tessék kitalálni hová megyünk! Cirkuszba!

Még a villamos is mintha Cicókával együtt örvendezett volna, mert ma valahogy gyorsabban ment a szokásosnál.

Amikor leszálltak a cirkusz előtt, Cicókának tátva maradt a szája csodálatában.

A cirkusz óriási nagy volt! Kék meg sárga csíkok voltak a kupolájára festve és színes lámpák villogtak a kapu fölött. Cicóka azt se tudta, mit bámuljon jobban: a szappanbuborékfújó bohócot a bejárat előtt vagy a lufikat áruló piros ruhás cicakislányt.

Apuska előrement, és beállt a sorba a pénztárhoz, hogy megvegye a jegyeket. Cicóka és a mamája addig a csarnokban várakoztak. Cicóka a száját tátva bámészkodott. Itt belül is csupa színes zászló meg lámpa volt minden. A falakon mindenféle képek voltak bohócokról meg artistákról, akik mindenféle veszélyes mutatványt csináltak. Középen meg egy kis medence volt tele játékhalakkal, kis horgászbotokkal lehetett kiszedni őket, és aki aranyszínű halat fogott, az kapott egy ajándékot. És volt egy rágógumiárus is, aki óriási lufikat fújt rágógumiból, meg egy nagy fabohóc egy tarka mászókával, amiben alagutak is voltak meg kötéllétra. Cicóka el is kéretőzött a mamájától, és abban bújócskázott meg mászott meg kaparászott, amíg apuska megvette a jegyüket.

- Figyelem, figyelem! – mondta a hangosbemondó. – Az előadás öt perc múlva kezdődik! Tessék elfoglalni a helyeket!

Cicóka azonnal otthagyta a mászókát. Apuska a kezébe adta a jegyeket, így ő volt az, aki büszkén átnyújthatta a jegyszedő bácsinak, amikor beléptek a nézőtérre.

- Derék gyerek vagy! – dicsérte meg a jegyszedő bácsi.

- A jó bizonyítványomért kaptam! – büszkélkedett Cicóka.

A jegyszedő bácsi felnevetett.

- Gratulálok, asszonyom! – mondta anyuskának. – Okos kisfia van!

A nézőtéren piros, sárga meg kék lámpák világítottak. A sok néző mind tülekedett befelé, hogy időben leülhessenek, mire elkezdődik az előadás. Cicóka elolvasta a jegyen, hogy hányadik sorba kell ülniük, és teljesen egyedül kereste meg a helyüket.

Cicóka bámulva nézte a fejük felett a hatalmas kupolát, meg lent a nagy kerek porondot. Aztán a lámpák elaludtak, és minden elsötétedett. A nézők elcsöndesedtek, egy pisszenés sem hallatszott. Cicóka izgatottan fészkelődött a székében.

És egyszer csak rákezdett a zenekar! Cicóka majd kiugrott a bőréből örömében, mert ismerte ezt a dalt, tanulták az iskolában.

A porond hirtelen kivilágosodott, a függöny szétnyílt, és begurult rajta egy egész csapatnyi kerék! Mindegyiknek a tetején ült egy artista, és ügyesen egyensúlyozva tekerték a pedált.

- Anyuskám, nézd! Azoknak a bicikliknek hiányzik egy kereke! – mutatta Cicóka.

Cicamama nevetve megsimogatta a fejét.

- Ezek egykerekűek. Azért ilyenek, mert ezen jobban megmutathatják a cirkuszosok, hogy milyen ügyesek. Nézd csak, hogy egyensúlyoznak!

Cicóka ámult és bámult. A kerekezők fel-le gurultak, szlalomoztak, kerülgették egymást, aztán labdákat meg karikákat dobáltak egymásnak kerekezés közben, és még ugrottak is a furcsa biciklivel. Cicóka hangosan tapsolt nekik, amikor lekerekeztek a színpadról.

Most megint sötét lett. Cicóka izgatottan várta, mi fog történni.

De hahó! Nem a porondon gyúltak a fények, hanem fent a kupolában. Cicóka szájtátva bámult fölfelé. Három csíkos trikós cica lebegett odafent egy kötélen, és himbálóztak fel-le.

- Né! – kiáltott Cicóka. – Azok ott fönt hintáznak!

- Butuskám! Azok a légtornászok – mondta cicamama. – Nézd, milyen ügyesen kapják el egymást, hogy le ne essenek!

Cicóka nézte. A légtornász cicák tényleg nemcsak hintáztak, hanem átugráltak egyik hintáról a másikra. És micsoda szaltókkal! Csak úgy repültek a levegőben. Volt, hogy egyszerre ketten ugrottak egymással szemben, és Cicóka már attól félt, hogy összeütköznek és mindketten lepotyognak, de nem. Elkerülték egymást, és nevetve hajlongtak a közönségnek. Máskor meg a farkukkal kapták el egymást. Cicóka rikoltozott örömében.

A légtornászok elköszöntek, és megint a földre irányultak a fények. A porondra besétált egy kis cicalány. Ugyanaz a piros ruhás kislány volt, aki a lufikat árulta odakint, csak most csillogó kék ruha volt rajta, és ugyanolyan masni a farkában.

- Hisz ez egy kislány! – nevetett Cicóka.

- Nono! – mondta cicapapa. – Csak várd ki a végét!

Bizony hogy igaza lett. Cicókának torkán akadt a nevetés. Mert a kislány éles késeket vett elő, és azokkal kezdett dobálózni. Öt, tíz, tizenöt kés repült a levegőben, a kislány meg hol egyiket, hol másikat kapta el, és hajította fel újra. Pörgött, forgott, még hanyatt is feküdt, és a lábaival meg a farkával is késeket dobált, mégsem vágta meg magát egyszer sem. Bezzeg nem nevette ki most Cicóka, csak bámult, milyen ügyes a kis cicalány. Biztos csupa piros pontot kapna Csíkos tanár bácsitól tornaórán.

Cicóka olyan lelkesen tapsolt, mikor a kislány befejezte a dobálózást, hogy még a székéből is majdnem kiesett. Még fütyült is hozzá. A kislány mintha észre is vette volna, és integetett volna neki. Cicóka egészen elpirult, és gyorsan visszaült a helyére.

Azután bohócok jöttek. Tarka ruhájuk volt, és gyöngyöket fűztek a bajuszukra. A nagyobbik folyton elbotlott a saját farkában, a másik meg mindig hasra esett benne. Nagyon mulatságos volt. Bűvész is volt. Letakart egy nagy üres dobozt, körözött a varázspálcájával, aztán kirántott a dobozból egy csomó galambot. És volt tűznyelő. Na, az milyen csuda volt! A szájában oltotta el az égő fáklyákat, azután akkora lángokat fújt, hogy fölért egészen a cirkusz tetejéig. Cicóka kerekre tágult szemekkel bámulta.

- Meg ne próbáld otthon utánozni, bikfic! – borzolta meg a fejét cicapapa.

El se lehet mondani, mi minden volt még. Kötéltáncos, meg ugrócsoport, meg erőművész. Cicóka olyan sokat tapsolt, hogy a végére már csupa piros volt tőle a tenyere. Mégsem bánta volna, ha még tart egy kicsit.

Amikor vége lett, és az összes előadót vagy ötször visszatapsolták, mindenki elindult hazafelé. A cirkusz előtt már újra ott volt a piros ruhás kislány. Cicamama meg cicapapa vettek Cicókának egy nagy piros lufit, a kislány meg hajtogatott neki belőle egy nyújtózkodó cicát.

A villamoson egy nagyon boldog Cicóka utazott hazafelé.

Aznap este, lefekvés előtt, mikor anyuska jóéjt-puszit adott neki, Cicóka átölelte a nyakát, és a fülébe dorombolt.

- Anyuskám, ugye megyünk máskor is?