Vendégség

Sűrű pelyhekben hullott a hó. Estefelé kezdte, amikor besötétedett, és egész éjjel csak havazott, havazott. A könnyű pelyhecskék először elolvadtak a nedves földön, azután lassan mind jobban betakarták a rétet. Egy ideig csak itt-ott látszott néhány fehér petty, aztán a hó elkezdett megülni a kopasz ágakon és a barna avaron, majd egyre vastagabb és vastagabb lett.

Reggelre már egyetlen apró földgöröngy sem látszott ki alóla, és amikor a napocska felkelt, és lemosolygott a rétre, a napsugarak fehér hótakarón szikráztak.

Amikor a virágmanók felébredtek, és Mályva, a manókislány kinézett a gombaház ablakán, csupa-csupa fehérséget látott mindenütt.

- Pipitér! Ébredj! Nézd, havazott az éjjel! – ébresztette fel örvendezve a manófiút.

Gyorsan felöltöztek és megreggeliztek, hogy minél előbb mehessenek ki a friss hóba. Mézes kenyeret ettek sült mogyoróval. Volt méz is, mogyoró is bőven! Szorgosak voltak a manócskák egész évben, ezért aztán roskadásig volt a kamra a sok finomsággal, amit nyáron és ősszel összegyűjtöttek, a polcokon takarosan sorakozott a sok teli csupor, kosár és köcsög.

Reggeli után szaladtak ki a hóillatú levegőre.

Gyönyörű fehér volt a táj. A hó betakarta a gombaház küszöbét, és vidáman szikrázott mindenhol, ahol a téli napsugarak megsimogatták.

A virágmanók szaladgáltak egyet a friss hóban, azután Pipitér hólapátot fogott, Mályva pedig seprűt, és nekiláttak, hogy gondosan letakarítsák a havat a lépcsőről.

A félresöpört havat egy nagy kupacba hordták az ajtó mellett.

Amikor elkészültek, Pipitér megállt a hókupac mellett, és megvakarta a feje búbját.

- És most mit csináljunk ezzel a sok hóval?

- Építsünk belőle hómanót! – javasolta Mályva.

- Nahát! Hogy ez milyen jó ötlet!

Rögtön neki is láttak. Mályva hordta a havat az ölében, a manófiú meg mindet gondosan hozzágyúrta a kupachoz, hogy jó nagy pocakot kerítsen belőle a hómanónak.

Amikor a hasa már elég nagy volt, nekifogtak, hogy fejet készítsenek neki.

Egy nagy hógolyót leraktak a hóba, és körbe-körbe gurigázták, hadd hízzon meg szép kerekre.

- No, még egy kicsit hempergessük! – mondta Pipitér, és egy nagyot lökött a kövér hógolyón.

- Jííí! – visított fel valaki hangosan mellettük.

Egy mezei pocok ugrott ki a hóból, és kettőt is bukfencezett a levegőben, mielőtt visszapottyant.

Mályva ijedten felsikkantott, és hanyatt esett. Még jó, hogy a puha hóba zuttyant, és nem ütötte meg semmijét.

- Jaj, bocsánat! – mentegetőzött a mezei pocok szégyenkezve, miközben a manókislány felállt, és leporolta magáról a havat. – Csak egy kicsit megijedtem. Éppen a hóban fúrtam alagutat magamnak, amikor hirtelen elém gurítottátok ezt az izét.

- Igazán nem akartunk megijeszteni – mondta Pipitér. – Éppen hómanót építünk. Segíthetsz te is, ha szeretnél!

A pocok felderült.

- Nagyon szívesen!

Mályva és Pipitér a pocok segítségével felemelték a fejet, és ügyesen feltették a hómanó pocakjára, azután szép simára súrolták az oldalát. Hogy kezei is legyenek, a mezei pocok lerágott két kacskaringós száraz ágat a mogyoróbokorról, és beledugták a hómanó két oldalába.

A szeme két apró kavics lett, az orra meg egy nagy kövér mogyoró.

- Már csak a kalapja hiányzik – mondta a pocok.

- Mindjárt lesz az is! – felelte Mályva.

A kamrából előkereste azt a szép piros fazekat, ami még a tavasszal lyukadt ki. Főzni már úgysem volt jó, de kalapnak nagyszerűen megteszi. Fel is rakták a hómanó fejére.

Nagyon csinos hómanó lett. Mályva, Pipitér meg a pocok elégedetten nézegették.

- Hű, de daliás hómanó! – szólalt meg a mogyoróbokron egy tarka harkály. Éppen akkor szállt le, és félredöntött fejjel méregette a hómanót.

- Ugye? – húzta ki magát büszkén Pipitér.

- Úgy ám! – bólogatott a harkály. – Főleg az a mogyoró az orra helyén! Nagyon finomnak látszik! Kedves manócskák, nem bánnátok, ha esetleg megkóstolnám?

- Adunk mi neked mogyorót nagyon szívesen, kedves harkály, nem kell a hómanónk orrát megkóstolnod! – kacagott fel Pipitér. – Még nem nyitottuk meg az idei madárvendéglőnket, de csak egy kicsikét várj, mindjárt lesz itt terített asztal minden madárnak!

A gombaház mellett négy oszlop várta készen, hogy tető kerüljön rájuk. Még az ősszel állította fel őket Pipitér, hogy abból legyen majd a téli vendéglő. A virágmanóknak most csak elő kellett szedniük a kamrából a legnagyobb gyékényszőnyeget, azt aztán ügyesen kifeszítették az oszlopok fölé. A tető alatt fürgén elseperték a havat, hogy a vendégeknek ne kelljen hóban állniuk, amikor ebédeznek.

Most már csak az ebéd hiányzott.

Mályva gondosan leterített a földre egy kosárka mogyorót, köréje kis tálkákban magokat szórtak, kendert, egérárpát, sédbúzát, de volt ott aszalt berkenye, galagonya, vadszőlő és csipkebogyó is. Pipitér még néhány maroknyi édes sült vadalmát is hozott.

Mire a vendéglőt megterítették, már gyülekeztek az illatra az éhes madarak a mogyoróbokron.

- Csip-csirí, hát itt meg mi készül?

- Nyit a vendéglő! A madárvendéglő!

- Gyertek, gyertek! – nyüzsögtek izgatottan az ágakon.

- Kedves vendégek! – mondta Pipitér, amikor elkészültek. – A vendéglőt megnyitottuk! Tessék befáradni!

A sok kis madár zsizsegve röppent be a gyékénytető alá.

- Ó, de jó! Ó, de finom! – örvendeztek hangosan, tele csőrrel.

A harkály rögtön neki is látott a mogyorónak. A zöldikék, tengelicek, vörösbegyek a bogyók között válogattak, a pintyek, őszapók, széncinegék és barátcinegék a magokat kóstolgatták. Még egy meggyvágó is bekukkantott a vendéglőbe, és pöffeszkedve belecsipkedett mindenbe. A mezei pockot is beengedték, hadd kóstolja meg a sült almát, cserébe a segítségért. A szerény, félős vadgalambok csak a vendéglő szélén álldogáltak, és a kiszóródott magokat csipegették.

Olyan forgalom lett a vendéglőben, hogy egyszerre el sem fértek, felváltva kellett az ennivalóhoz sorakozniuk.

Egykettőre el is fogyott minden. Az utolsó szemet egy pici kék cinege csippentette fel, és jóízűen megtörölte utána a csőrét.

- Ez nagyon finom volt, manócskák! Köszönjük szépen a vendéglátást!

- Egészségetekre! – felelte udvariasan Mályva.

- Gyertek holnap is! – mondta Pipitér. – Van itt eleség bőven. Holnap újra szívesen látunk benneteket!

- Viszontlátásra holnap! – integetett nekik a harkály.

A virágmanók nevetve visszaintegettek neki.

- Aztán nehogy megedd ám a hómanónk mogyoróorrát!

A harkály egy egészen picit elpirult, azután felreppent, és a többi madár után repült.

Mályva és Pipitér összeszedték a kiürült kosarakat és tálakat. Megigazították a hómanó egyik kezét, ami egy kicsit elferdült, amikor egy izgatott őszapó ráült, aztán szaladtak a rétre hógolyózni.