Jaguárkaland az őserdőben

A jaguárlak az őserdő legsűrűbb részén állt, közel a folyóhoz, mert a jaguárok szeretnek fürdeni. Napközben általában szunyókáltak a hatalmas zöld levelek mögött, mert Jaguár Papa csak kora reggel és késő este járt vadászni. Tudta ezt a környéken a többi állat is, így napközben nyugodtan ricsajoztak a jaguárlak fölött. A bőgőmajmok bőgő-fogócskát játszottak, tarka békák udvaroltak egymásnak hangos kuruttyolással, és legalább százféle madár szomszédolt egyszerre odafönt a lombok között, hogy megbeszéljék, merrefelé lehet a legízletesebb hernyót fogni.

A megszokott zsivajban meg sem hallatszott a jaguárlakból jövő furcsa zaj.

- Zzzumm!!!

Aztán meg nemsokára:

- Hupp, hupp, hupp!

Bizony, Jaguár Jocó már megint rossz fát tett a tűzre, és a mamája azon nyomban ki is porolta érte a bundáját.

- Kifelé! Eredj játszani! – mondta Jaguár Mama mérgesen, miközben kitette pöttyös fiacskáját a jaguárlak elé. – Menj, keress magadnak valami játékot, amíg én feltakarítok utánad!

- Menjek játszani! – morgolódott Jocó, de csak csöndesen, nehogy a Mami meghallja, és újra a fenekére verjen. – Menjek játszani! Aztán majd megint kikapok! Most is csak játszani akartam a Mami ágyával. Nem tehetek róla, hogy eltört.

De nem tartott sokáig a morgolódása. Eddig nemigen fordult elő, hogy Jocó egyedül állhatott a dzsungelben, mindig vele volt a Mama vagy a Papa. Most viszont egyedül indulhatott felfedezőútra, és Mami még biztatta is.

Jocó körülnézett, és nagyokat szippantott a párás levegőből. Az őserdő csalogatóan zsongott körülötte, csupa zsivaj meg kiabálás volt minden, meg csupa finom szag, amit egy jóravaló jaguárkölyöknek egyszerűen muszáj közelebbről is megvizsgálnia. Hamar elfelejtette hát sajgó popóját, és elindult sétálni.

Egy darabig ki-be ugrabugrált a nedves levelek között, és mindent megszagolt, ami megmozdult, többek között egy piros békát, két szőrös hernyót, egy egeret, és még valamit, amiről először azt hitte, hogy lepke, de csak egy orchidea volt. Hamarosan azonban megunta a szimatolást, és valami izgalmasabbra vágyott.

Leült egy nagy hangyaboly mellé, és figyelte a szorgosan rohangáló hangyákat.

- Mit játsszak? – töprengett a tappancsát nyalogatva.

Hirtelen felderült a képe, és felugrott.

- Megvan! – kiáltotta örömmel. – Vadászni fogok!

Jocó még soha nem vadászott, és még a Papát sem látta soha vadászni, mert egyszer sem vitte magával, de Jocó minden egyes vadászat után addig nyaggatta, míg végül részletesen el nem mesélte elejétől a végéig, hogyan kell elkapni egy vízidisznót, egy lajhárt, vagy kifogni egy kajmánt a folyóból. Jocó annyit hallgatta ezeket a történeteket, hogy teljesen biztos volt benne, hogy ő is meg tudná csinálni, ahogy a Papa, sőt talán még jobban is, mert ő sokkal gyorsabb, és kisebb is, így könnyebben el tud rejtőzni a sűrűben.

Próbálgatta egy kicsit a lesből támadást, majd amikor úgy gondolta, hogy már elég jól megy, elindult zsákmányt keresni. Ugrándozva átvágott egy csomó óriás levél között, és éppen a vérfagyasztó jaguárordítást gyakorolta, amikor a morgása megriasztotta a közelben legelésző Tapír Terkát.

Terka meglátta a közeledő pöttyös bundát, és ijedten ugrott egyet.

- Jaj, egy jaguár! – kiabálta, és hanyatt-homlok eliszkolt.

Mire a pöttyös bunda olyan közel ért, hogy kiderült, nem is jaguárpapa közeledik, csak a szeleburdi Jocó, addigra Terka már árkon-bokron túl volt.

Jocó büszkén kidüllesztette a mellét.

- Tessék! Máris olyan félelmetes vagyok, hogy csak úgy menekülnek előlem az állatok!

Elégedetten nyávogott egyet, megszaglászta a tapír nyomait, aztán tovább sétált.

A süppedős részen, ahol a folyó már olyan közel volt, hogy a gyökerek között sár cuppogott, és Jocó talpa nedves lett, meglátott egy teknősbékát.

A teknősbéka nagyon finom, Papa már néhányszor hozott haza vacsorára.

Jocó megnyalta a szája szélét. Milyen büszke lesz a Papa, ha én is fogok egyet!

Lekushadt, kivárta a megfelelő pillanatot, aztán zutty! Rávetette magát a teknősbékára.

Bármilyen gyors is volt Jocó, a szuszogása meg a csapkodó farka elárulta, és a teknős még idejében behúzta a páncéljába a fejét meg a lábait, mielőtt a jaguárkölyök elkaphatta volna.

Jocó csalódottan körbejárta néhányszor a páncélt, meg is bökdöste az orrával, de nem tudott vele mit kezdeni. A Papa ugyan ketté tudta volna roppantani a páncélt a jó erős fogaival, de Jocó hiába tátogatta a száját, a fogai csak megkarcolták a páncélt, és bármilyen finom illata volt is a teknősnek, Jocó legfeljebb a csupasz páncélt nyalogathatta.

- Lenne csak itt a papám! Majd jól bekapna téged! – mondta sértődötten. Kiöltötte a nyelvét a teknősre, és odábbállt.

Hamarosan leért a folyóhoz. A folyó vize sűrű volt és sárgás, nem lehetett belelátni. Jocó tudta, hogy halak és kajmánok vannak benne, és hogy mindegyik nagyon finom, mert Papa halat is szokott fogni, és egyszer egy kajmánt is hozott. Jocó letelepedett egy vastag fatörzsre a parton, és megvakart a kobakját.

- Hogy is szokta csinálni a Papa?

Emlékezett rá, hogy Papa szerint csak bele kell csapni a mancsunkkal a vízbe, amikor arra jön egy hal, és akkorát kell ütni rá, hogy kirepüljön a vízből a partra. Ott már meg lehet fogni. De honnan tudja a Papa, mikor jön arra a hal?

Jocó lehasalt a vízhez, és egy darabig feszült figyelemmel próbált halat fogni. Annyit csapkodta a vizet, hogy már fájt a mancsa, de csak annyit ért el, hogy jó vizes lett a bundája.

- Ez nem jó játék! – morogta, de aztán újabb ötlete támadt. – Talán úszva könnyebb…

Jocó nagyon szeretett fürdeni. A Mami gyakran elhozta őt a folyóhoz, és olyankor addig pancsolt, amíg még a bajuszából is csöpögött a víz, és amikor kimászott, a Mami segített szárazra nyalogatni a bundáját.

Ha halat nem is fog, legalább fürdik egyet, gondolta Jocó, és már bele is csobbant a folyóba.

Prüszkölt, mert a víz az orrába ment, de azután rögtön meglátott egy nagy halat úszkálni a mancsa előtt. Jocó felderült. Egyszerre két manccsal csapott utána, de a halacska megszökött. Jocó a nyomába vetette magát, és üldözni kezdte. Ugrott és csapkodott és fröcsögött, és végül sikerült elcsípnie a halat.

- Megvagy! – kiáltotta Jocó boldogan, és kirántotta a víz alól.

Valaki mérgesen szuszogott, és egy nagy fej emelkedett ki a vízből, épp Jocóval szemben.

Nem halacska volt, amit elkapott, hanem Anakonda Ábris farka. Az óriáskígyó ott pihent a folyóágyban, egy kellemes, langyos kis víz alatti gödörben, ahol délután szunyókálni szokott. Jocó a legszebb álmából verte fel azzal, hogy belekarmolt a farkába, ezért a legmérgesebb nézésével dugta ki a fejét a folyóból, hogy megleckéztesse a támadót.

- Juj! – nyaffantott ijedten Jocó.

Gyorsan elengedte az anakonda farkát, és behúzott nyakkal sietve elúszott onnan. Kikapaszkodott a partra, és miközben bundájából kicsöpögött a víz, egy bokor mögül elbújva leste, hogy az óriáskígyó visszacsusszan a vízbe.

Jocó megkönnyebbülten felsóhajtott. Papa valószínűleg elkapta volna az óriáskígyót is, és innen messziről, a bokrok mögül, Jocó kicsit már szégyellte, hogy így megfutott, de azért örült, hogy megúszta a találkozást.

A feje fölött hangos kacagást hallott.

Egy csapat bőgőmajom meg három papagáj hahotázott ott hangosan, a papagájok az ágat hintáztatták, a kismajmok meg ágakat dobáltak le rá, és a nyelvüket öltögették!

- Hahaha! Megijedt a cicuska! Elkergette a csúnya kígyó! Hahaha! – csúfolódtak.

Jocó felugrott. Dühödten felborzolta a szőrét.

- Na, megálljatok csak!

Kimeresztette a karmait, és vérfagyasztó jaguárordítást hallatott. Még a szemét is becsukta közben, hátha úgy erősebben ordít. Nagyon jól sikerült ordítás volt, Jocó büszke is volt magára. Ettől biztosan megrémültek azok a szemtelenek! De amikor kinyitotta a szemét, a majmok és a papagájok még mindig ott voltak, és tovább csúfolódtak.

- Jaguár, jaguár, kicsi az ész, nagy a száj!

Jocót elöntötte a méreg. Úgyis vadászni indult, akkor majd majomra vadászik! Elrugaszkodott a földtől, és fürgén kapaszkodva felkúszott a fára.

Fára mászni Jocó még az úszásnál is jobban szeretett. A Mami megtanította neki az összes fogást, márpedig messze földön Mami volt a legügyesebb fára mászó, és Jocó nagyon tehetséges tanítványa volt. Hipp-hopp, már fent is volt azon az ágon, ahonnan a majmok kicsúfolták.

Az ám, de a majmok sem voltak buták, és közben magasabbra másztak. Jocó utánuk.

Mire felért, a majmok egy újabb emeletet másztak meg, Jocó meg csak követte őket, fürgén és ügyesen. A majmok egyre gyorsabban menekültek, nyomukban a mérges jaguárkölyökkel, és közben egyre hangosabban piszkálták.

- Erre gyere, cicuska! Itt vagyunk!

- Errre gyerrre, cicuska! – visszhangozták a papagájok.

Jocó mérgesen kergette őket egyik ágról a másikra, míg végül olyan vékony ághoz ért, ami őt már nem bírta el. A majmok akkor átugrottak egy másik fára, a papagájok elrepültek, Jocó meg ott maradt egyedül. Félénken megindult előre, de a mancsa megcsúszott, és hiába volt minden mászótudománya, az ág letört alatta, és ő lepotyogott. Estében magával sodort egy csomó ágat meg levelet, és mire földet ért, úgy nézett ki, mint egy óriási madárfészek.

A jaguárok is macskafélék, és a talpukra esnek, de aki ilyen magasról potyog le, mint Jocó, az bizony megüti a lábát. Fájlalta is szegény a tappancsait, nem is ment addig semerre, míg végig nem nyalogatta mind a négyet, hogy ne sajogjanak annyira.

Valahol magasan fent, a majmok még mindig ricsajoztak, de nem jöttek le újra kicsúfolni a pórul járt jaguárkölyköt. Jocó mérgesen felnézett.

- Várjatok csak! Majd a papám megmutatja nektek! Akkor majd nem nevettek meg csúfolódtok!

Lerázta magáról a leveleket, megmosta egy kicsit a bundáját, és elindult hazafele. Egy időre elege lett a vadászatból, és már a gyomra is igencsak korgott.

- Talán a Mami már nem haragszik, és beenged.

Jaguármama tényleg nem haragudott, már ott várta Jocót a jaguárlak előtt.

- Na, gyere te kis rontom-bontom! – korholta gyengéden. – Ideje vacsorázni!

Betessékelte Jocót, előbb gondosan megmosdatta, megnyalogatta, azután megetette.

Miközben vacsoráztak, Jocó lelkesen elmesélte a tapírt, a teknőst, meg az anakondát, még a szemtelen majmokat is. Jaguármama a fejét csóválta, de azért megsimogatta Jocó pöttyös buksiját, jaguárpapa pedig a vacsora végén azt mondta neki:

- Ha jó gyerek leszel, és megígéred, hogy többet nem rosszalkodsz, és szót fogadsz a mamádnak, akkor legközelebb elviszlek magammal vadászni!

Jocó lelkesen bólogatott, és mindent megígért.

Amikor jaguármama lefektette, Jocó boldogan vackolódott be a puha levelek közé.

Vadászni megy! Igazán vadászni, Papával! Mindent meg fog tanulni tőle, és ő lesz a legnagyobb vadász a környéken!

Elégedetten összegömbölyödött. Akkor majd meglátják azok a szemtelen, csúfolódó majmok!