Marculábi a szőlőben

Eljött az ősz. A kiskertekben mindenhol almák, körték, őszibarackok mosolyogtak. Szúrkeve málnás birsalmasajtot főzött, Cikkcakk szilvalekvárt rakott el, Somorka mamánál őszibarackbefőtt illatozott. Gombocska, Levetke és Fülebojtos az érett, ropogós, friss diót és mogyorót szedegették, telerakták vele az éléskamrát, az első adagból Levetke rögtön készített is egy finom diópudingot. Marculábi sem tétlenkedett, Ficerkével összegyűjtötték a körtét a kutyus fájáról, és megkérték Fürgefület, hogy egy kosárkányiból süssön nekik körtés pitét.

A szőlő is megérett. A lugasok roskadoztak a piros, kék és sárga fürtöktől, és a méhecskék már odajártak nyalogatni a finom ragacsos, édes szőlőlevet. Ficerke, miközben Marculábival a zamatos körtés pitét majszolta Fürgefül teraszán, elzavart az orra elől egy szemtelen méhecskét.

- Itt az ideje a szüretnek! – állapította meg. – Holnap leszedjük a szőlőt!

- Hurrá! Szüretelünk! – kiabált Csíkmakk és Borzonka, a két vaddisznógyerek, akik éppen arra sertepertéltek, és bedugdosták az orrukat a kerítéslécek között, hogy hallgatózzanak.

Nyakig maszatos volt mind a kettő, a pocakjuk csak úgy dudorodott a sok gyümölcstől, amit innen-onnan összekunyeráltak. Borzonka még most is egy marék mogyorón csámcsogott, csak úgy hersegett a foga alatt.

- Szüretelünk, bizony, de nem ilyen koszosan! – pirított rájuk Fürgefül, mire a két mihaszna gyorsan elkotródott, de a fülük egészen piros volt az izgalomtól, hogy ők vihetik szét elsőként a szüret hírét.

Ficerke azért rábízta a hírt Csirió verébre is, aki éppen Fürgefül háza előtt söprögette a lehullott leveleket, repüljön végig a kuckókon, hátha a két lurkó kifelejt valakit, mikor elunja a hírnökösködést.

Estére minden háznál gondosan kimosták a hordókat, kádakat, előkészítették a késeket, vödröket, puttonyokat, hogy másnap reggelre minden készen álljon a szürethez.

Mikor a napocska reggel felkelt, a szüretelőket már a szőlőskertben találta, ahol jóízűen reggeliztek a földre terített takarókon. Ott volt mindenki, még a legapróbbak is, hiszen ki hagyna ki egy ilyen nagyszerű mulatságot? Még az öreg Zsúp is eljött, aki már nem bírta a munkát, de szívesen mesélt a kicsiknek, amíg pihentek, ha túlságosan elfáradtak volna a nagy munkában. Csak Rútnyak, a pulyka hiányzott, pedig Csirió neki is elvitte a hírt, tegnap délután őhozzá repült először.

Sörterőt frissen sült, ropogós zsömléket és cipókat hozott, jutott mindenkinek bőséggel, és hogy ne üresen ropogtassák, ettek hozzá a finom édes szőlőből is egy keveset. Mire az utolsó morzsa is elfogyott, mindenkinek megtelt a pocakja.

- No, most aztán munkára! – vezényelte Ficerke.

Az érett fürtök csuda édesen illatoztak, mézillatú volt az egész lugas. Nem csoda, hogy napok óta odajártak a méhecskék.

Amikor neki akartak kezdeni a munkának, megérkezett Rútnyak.

- Szervusz, Rútnyak! – örült meg neki Ficerke. – Éppen most kezdjük a szüretet. A kádak mellett találsz ollót, gyere te is!

- Juszt sem! – válaszolta Rútnyak. Leült a szőlő végébe, és nyugodtan nekiállt reggelizni.

A többiek bizony nem vártak rá! Hiszen ott mosolygott már rájuk a sok finom szőlő. Csak úgy csattogtak a kések, ollók, potyogott a vödrökbe, puttonyokba a sok szép illatos szőlőfürt.

Ficerke Marculábival haladt elöl, mögöttük Sörterőt Somorka mamával és Dáridob Csipcsókkal. Csíkmakk és Borzonka ollóval nyesték le a fürtöket. Láplevélnek, Őrlábnak és Nyárfaragnak nem volt szüksége szerszáma, ők a csőrükkel szedték. Levetke, Gombocska és Fülebojtos hordák a tele vödröket a kádakhoz, ahol Jávorka és Fürgefül átöntötte a szőlőt a kádba, és visszaadta a vödröket a következő fordulóra. A kicsik is hordták, Dáridob még a tavalyi szüretre csinált nekik apró puttonyokat, amit ők is elbírnak, akinek pedig az sem jutott, az kendőbe kötve vagy a kezében hordta a fürtöket. Dongabök és Szúrkeve a tüskéikre szúrták a szőlőt, és minden forduló előtt megpakolták Tüskelep hátát is, aki büszkén masírozott a mamája meg a papája mellett. A kádnál aztán Csirió lecsipkedte róluk a szőlőt a kádba. Szedték, hordták öntötték, szedték, hordták, öntötték, közben vidáman énekeltek mindenféle szőlős meg szüretelős dalokat. Cippentyű néha még vezényelt is hozzá, hogy szépen egyszerre énekeljenek.

Rútnyak is befejezte a reggelit, és beállt közéjük.

Ügyesen szüretelt, a csőrével csipkedte szorgosan a fürtöket, mint Láplevél és Nyárfarag. De hiába volt olyan ügyes, ha még a szokásosnál is kötözködőbb kedvében volt. Mindig pont az ellenkezőjét csinálta annak, amit mondtak neki. Ha puttonyt nyomtak a kezébe, vödröt vett fel, ha vödörrel kínálták, puttonyt kért. Amikor szedni kellett volna, ő hordani akart, ha meg arra kérték, álljon arrébb, csak azért sem mozdult meg.

- Ejnye! Ez a Rútnyak ma morgósabb, mint máskor – csóválta a fejét rosszallóan Ficerke, és beleöntötte a kádba a szőlőt a vödörből, amit Cikkcakk hozott neki. Beállt segíteni Jávorkának, mert Fürgefül hazaszaladt, hogy friss káposztás rétest süssön ebédre a szüretelőknek.

- M-me-meg kéne ci-ci-cibálni a nyakát! – helyeselt Cikkcakk.

Marculábi csak vakargatta a fülét, és csendben hümmögött.

Rútnyak éppen egy szép kövér fürt szőlőt próbált leszedni, de azt túlságosan körbevették a szőlővesszők meg a levelek, hogy se a szárnya, se a csőre nem fért hozzá, hiába próbálgatta.

- Kerüld csak meg a tőkét – javasolta neki Láplevél. – Innen könnyebben hozzáférsz, ni!

- Fütyülök rá! Azért is innen szedem le! – feleselt Rútnyak, és keresztülszuszakolta a fejét a sűrű szőlővesszőkön.

Marculábi megint hümmögött, aztán megcsavargatta a farkincáját.

- Igazad van, kedves Rútnyak! – mondta. – Ne is hallgass Láplevélre, csináld csak úgy, ahogy te akarod!

Rútnyak rögvest kihúzta a fejét a levelek közül.

- Még mit nem! Csak azért is hallgatok rá! – gurgulázta Marculábinak mérgesen. Megkerülte a szőlőtőkét, és szép kényelmesen lecsippentette a fürtöt onnan, ahonnan Láplevél tanácsolta neki.

Marculábi hamiskásan elmosolyodott.

- Úgy, úgy! Ne is szedd tovább, kedves Rútnyak! Eleget dolgoztál mára.

- Azért is tovább szedem! – fújtatott Rútnyak, és szorgalmasan csipkedni kezdte a szőlőt.

- Nahát, Marculábi! – kacagott fel Láplevél. – Hogy ez nekünk eddig nem jutott eszünkbe! Ha Rútnyak mindig az ellenkezőjét csinálja, mint amit kérünk tőle, csak fordítva kell kérni!

Egy perc alatt híre ment az ötletnek. Láplevél kacarászva adta tovább Nyárfaragnak, Nyárfarag Cikkcakknak, Cikkcakk Sörterőtnek, és hamarosan már mindenki azon súgott-búgott vidáman a szőlőben, miféle mókát talált ki megint Marculábi.

Többet sem bosszankodtak Rútnyak miatt! Dongabök, amikor melléje ért a szőlőhordásban, udvariasan megkérte, hogy ne szúrja a hátára a szőlőt. Persze, hogy oda szúrta. Levetke üres vödörrel szaladt oda hozzá, amikor az előző már teljesen megtelt, és arra biztatta, hogy ki ne cserélje. Rútnyak máris vödröt cserélt. Amikor pedig Ficerke kis időre abbahagyta a szőlőöntögetést, hogy segítsen Fürgefülnek körbekínálni a finom meleg káposztás rétest, Rútnyakot kérte meg, nehogy átvegye a helyét. Rútnyak már ugrott is, hogy beálljon a kád mellé.

Csíkmakk és Borzonka csak úgy gurultak a nevetéstől. Annyira tetszett nekik ez az új játék, hogy ahányszor teleszedték a vödrüket, rögtön eloldalogtak vele a kádak felé, csak hogy útközben megkérhessék valamire Rútnyakot, aztán a hasukat fogva szaladtak vissza a szőlőkhöz. Sörterőt papa végül megelégelte, hogy a két lurkó folyton Rútnyak körül őgyeleg, és egy atyai legyintéssel visszaterelte őket a helyükre.

- Még csak az kéne, hogy folyton kódorogjatok! Szedjétek csak a szőlőt, jómadarak!

- Mi csak fordítottul értünk! – visította Borzonka, és gyorsan behúzta a nyakát, nehogy még egy nyaklevest kapjon. – Ha azt akarod, hogy szedjük, akkor azt kell mondanod, hogy ne szedjük!

- De jó! – tapsikolt lelkesen Cippentyű. – Én is fordítottul fogok beszélni! Ne szedjünk még szőlőt!

Csak ez kellett, hogy igazán eszeveszett jókedv kerekedjen a szőlőben. Egyik a másiktól vette át a fordítottasdit, és nemsokára már az egész szőlőskertben egyetlen rendes kérést sem lehetett hallani, csak csupa fordított bolondságot.

- Ne add ide az ollót! – kacarászott Gombocska.

- Ne tartsd ide a hátad! – nevetett Szúrkevére Csirió.

- Ne-nem kérek má-má-másik vödröt! – kiabálta Cikkcakk.

- Nem csípett meg a méhecske! – visította Cippentyű, amikor egy rövidlátó méhecske véletlenül megszúrta az ujját, azután a mamájához rohant, és azt szipogta neki, hogy ne kösse be.

Rútnyak sértődötten berzenkedve hátat fordított nekik. Hanem amikor már mindenki hangosan hahotázott körülötte a sok fordított kéréstől, hogy a könnyük is csorgott a nagy nevetésben, végül ő sem tudta megállni, és elnevette magát. Mire befejezték a szüretelést, és az összes kád csurig rakva illatozott a sok finom édes szőlőtől, már ő játszotta a leglelkesebben a fordított játékot.

A puttonyokat meg a vödröket szépen sorba rakták a szőlőskert végében. Pacska mama már előkészített egy nagy mosogatódézsát, hogy abban mindent szépen elmosogassanak. Felállított egy kisebb dézsát is, abban szappanos meleg víz volt.

- No, lurkók, aki nem akar szőlőt taposni, az ne mossa meg ebben a lábát!

Persze, hogy ez azt jelentette fordítottul, hogy aki szőlőt akar taposni, annak ebben kell lábat mosnia. Csíkmakk és Borzonka mindjárt bele is ugrott a dézsába, pedig nem nagyon szerettek mosakodni, de szőlőt taposni annál inkább, azt meg csak tiszta lábbal volt szabad. Ők voltak az elsők, akik tisztára sikálták a lábukat, és már ugrottak is bele a legnagyobb szőlővel teli kádba. A nyomukban volt Gombocska és Levetke is Fülebojtossal, azután Cikkcakk, Lótonfut, de még Sompolya, a menyét, és Rútnyak is beugrott melléjük.

Az öreg Zsúp elővette a dudáját, és muzsikálni kezdett rajta, hogy a taposóknak legyen mire táncolniuk, és jó alaposan kitaposhassák a sok szőlőből a finom mustot. Dáridob és Csipcsók felkapott egy-egy tiszta vödröt, azon verték a ritmust a muzsikához, Őrláb és Láplevél pedig kereplővel és csörgővel kísérték őket.

Csíkmakk és Borzonka a gyönyörűségtől visítva ugráltak a szőlőben. Végre bokáig ragacsosak-maszatosak lehettek, és még ki sem kapnak érte. Nem is volt ennél jobb móka! Zsúp olyan cifra nótát játszott, hogy még az is táncra kerekedett, aki nem is fért bele a kádba. Ficerke Fürgefület pörgette a fűben, Jávorka meg Marculábival járta. Sörterőt is felkérte Somorkát, csak úgy dübögött a föld a lábuk alatt, ahogy ropták.

A rajtuk taposó sok fürge lábtól a szőlőszemek megrepedeztek, és a kád csapjából csordogálni kezdett az édes must a csap alá rakott edénybe. Cippentyű majdnem beleesett, olyan mélyen belehajolt, hogy jól beszívhassa a finom édes must illatát. Fürgefül gyorsan elkapta, mielőtt belebukfencezhetett volna a ragacsos lébe, aztán mert neki belőle egy pohárral, hogy megkóstolhassa.

- Nem köszönöm szépen! – sivította Cippentyű lelkesen fordítottul.

Amikor már több mustot nem lehetett kitaposni a szőlőből, Zsúp abbahagyta a muzsikát, és a taposók fáradtan kikapaszkodtak a kádakból, hogy megmosakodjanak. Csíkmakk és Borzonka megpróbált maszatos lábbal elinalni.

- Mi majd nem nyaljuk le a lábunkról a szőlőlevet! – mondta Csíkmakk fordítva.

- Hogyisne! – mondta Pacska mama.

Elkapta a fülüket, mielőtt eliszkolhattak volna, és beparancsolta őket a mosódézsába, így kénytelenek voltak lemosni a ragacsos levet a csülkeikről.

Amíg mindenki megmosakodott, Fürgefül és Cikkcakk szorgosan telemeregették a poharakat a friss, édes musttal, és szétosztották a szüretelők között. Takarókat terítettek a fűre és a poharakkal mindnyájan letelepedtek az öreg Zsúp köré, aki félretette a dudáját, és furulyázni kezdett. A fáradt szüretelők énekeltek hozzá, és közben jóízűen iszogatták a mustot. Addig énekeltek meg iszogattak, míg végül a kisebbek már ásítozni kezdtek.

- Ó, ez nagyon nem volt szép nap! – sóhajtotta fordított nyelven Cippentyű, és álmosan megdörgölte a szemét. – Ne maradjunk még egy kicsit!

- Nem is maradunk! – felelte neki Régirág mama, de ő már nem fordítottul. – A szüretelőknek most már ágyban a helyük!

Meglódította Cippentyűt, és a többi egérkölyökkel együtt elirányította hazafele.