Pusszantás nyúlfiókjaim!

A mi szépséges magyar anyanyelvünk sok titkos kincset tartogat annak, aki szemfüles. Például régi, elfelejtett szavakat! Amikor olvasgatjátok a meséket, néha találkozhattok olyan szavakkal, amit nem értetek vagy nem ismertek. Ha anya és apa nem tudja megmondani, mit jelent, vagy nem ér rá, hogy megmagyarázza, csak kukkantsatok be ide! Majd Nyuszi mama elmeséli nektek!

Alabárdos: Nem Aladár! Alabárd! Hogy mi ez? Egy hosszú nyelű fegyver. Olyasmi, mint egy szekerce, fejsze, vagy balta, csak földig érő nyele van. Ilyet tartottak a kezükben a kapukat őrző katonák a középkorban. Az a katona, aki ilyet hordott, az volt az alabárdos.

Bakarasz: Azt hittétek ilyen szó nem is létezik? De bizony!  Az arasz egy régi mértékegység, méghozzá a hüvelykujjatok és a kisujjatok közötti távolság. Ebből lett a bakarasz, ami egy kicsivel kisebb, csak a hüvelykujj és a mutatóujj közötti hossz. Na, mérjétek csak le: hány bakarasz hosszúságú az ágyatok?

Bekecs: Volt már rajtatok bekecs? Biztosan nem, de a falusi nagypapátok talán még hordott ilyet! Ez egy rövid, vastag, hosszú ujjú kabátka, finom puha szőrbéléssel. Nemcsak fiúk, de lányok is hordták.

Béklyó: Juj, ezt bizony nem szeretnétek, ha rátok kerülne! Hogy miért nem? Mert a béklyó az a bilincs. De béklyó volt a neve annak az eszköznek is, amit régen vesszőből vagy kötélből fontak, és a lovak lábára tették, hogy ne tudjanak elszökni, elszaladni.

Berkenye: Az eperlekvárról szóló mesében így hívják a főminiszter mosolygós szemű fiacskáját. Berkenye egy fafajtáról kapta a nevét. Sőt! Többféle berkenyefa is van ám, például lisztes berkenye, madárberkenye, fekete berkenye. Ezeknek a fáknak általában piros bogyója van. A madarak szeretik csipegetni, de a fekete berkenyét mi is megehtjük, nagyon finom lekvár készül belőle!

Boglya: Régen, amikor még nem géppel arattak és kaszáltak, falun láthattatok boglyát. Így hívták a szénából vagy szalmából rakott nagy kupacot. Ha a sok boglyát szekéren hazavitték, utána otthon kazlat raktak belőle. Egy kazal olyan nagy volt, mint egy ház!

Bölömbika: A bölömbika nem bika, nem bizony! Csőre és szárnya van, mert ő bizony egy madár. A nádasban él, és halakra, kígyókra, békákra vadászik. Azért hívják bikának, mert a hangja olyan mély, mintha egy bika bömbölne.

Cirok: Hogy mi az a cirok? Sosem találjátok ki! Egy növény! Méghozzá nagyon érdekes növény, hasonlít a kölesre. A magja ehető, szárából pedig régen seprűt készítettek.

Csalamádé: Igen, így hívják azt a finom savanyúságot, amit a hús mellé ad az anyukátok ebédre, de nemcsak ez a csalamádé. Régen, falun csalamádénak hívták a kukoricát akkor, ha sűrűre vetették, és nem várták meg, hogy megérjen, hanem a zöld kukoricaszárat levágták. A teheneknek igazi finom csemege volt ez!

Csalitos: Így nevezték régen a sűrű bokrokkal benőtt területet, ahol békében megbújhatnak a kis mezei állatok, nyulak, fácánok, fürjek, sünök.

Csupor:  A csupor egy szép hasas, fényes-mázas cserépedényke. De jó is meginni egy csupor finom, friss tejet, tejfelt!

Dolmány: Ez bizony egy szép régi ruhadarab. Férfiak és fiúk hordták ezt színes kabátkát, amin gyönyörű fényes gombok voltak és zsinórokkal díszítették.

Elemózsia: Jaj, de szép szó ez is! Így mondták régen azt, hogy ennivaló, étel, élelem.

Gácsér: A gácsér a baromfiudvar egyik lakója. Biztos ti is láttatok már gácsért: így hívják a fiú kacsát.

Galagonya: Nohát, őt ti is ismeritek! Biztosan tanultátok a verset, ami arról szól, hogy "őszi éjjel izzik a galagonya ruhája." A galagonya egy nagyon szép bokor, gyógynövény is: gyönyörű piros bogyóit betegségek gyógyítására is használják. És ősszel, amikor telis-tele van csodaszép piros bogyókkal, bizony izzik a ruhája!

Gúnár: Hogy ki a gúnár? Hát egy liba! Méghozzá a libafiú, őt hívták régen gúnárnak.

Gyömbér: A gyömbér is egy növény, messze Ázsiában él. A gyökeréből finom fűszer készül, sütiket és kekszeket ízesítenek vele, de készül belőle gyömbérszörp is. Szép aranyos-vöröses színe van.

Hánt: Lehet, hogy ti is hántottatok már valamit, csak nem tudjátok, hogy ezt csináltátok. Hántani azt jelenti, hogy leszedni valamiről a héját, a külsejét. Lehet hántani hagymát, kukoricacsövet, fakérget.

Jurta: Marculábi egyik barátja, Rimberumba, egy jurtában lakik. Ez egy kerek sátorféle, lécekből építik, és színes anyaggal takarják be. Ez az anyag a nemez, amit ma filcnek hívunk, és jól összegyúrt gyapjúból készül. A jurta teteje mindig lyukas volt, mert ott ment ki a füst, ha a közepén tüzet raktak. Hallottatok már az ősmagyarokról? A honfoglalásról meg a hét vezérről? Ők is jurtában laktak. Messze, Mongóliában, még ma is vannak olyanok, akik jurtában élnek.

Kemence: Láttatok már kemencét? Talán az öreg dédmamátoknál, falun még láthattok. Régen abban sütötték a kenyeret, kalácsot, lángost. A belsejében tüzet raktak, aztán amikor már jó forró volt odabent, kihúzták belőle a parazsat, és bedugták helyette a kenyeret, hadd süljön finom ropogósra. Mivel olyan jó meleg volt, a cicák szerettek a szélén aludni, amit úgy hívtak, hogy kemencepadka.

Kenderzsineg: Hallottatok már a kendermagról? Igen, a kismadarak nagyon szeretik! Ebből már tudhatjátok, hogy egy növényről van szó! A magjával régen a tyúkokat, csibéket etették, a szárából meg kötelet, madzagot, zsineget készítettek.

Kotorék: Bizony, bizony! A kotorék róka néne lakása. A rókaodút vörös bundás barátaink földbe vagy fa gyökerei közé ássák. Emlékezzetek csak a kis Vukra! Ő is kotorékban lakott.

Kucsma: Ha jártatok volna falun régen, hol láthattatok volna ilyet? Az emberek fején! Mert a kucsma egy finom, meleg, csupa bolyhos, csuda puha magas fejrevaló, amit a fiúk, férfiak hordtak a téli hidegben.

Lábasjószág: Ne nevessetek, tényleg volt ilyen szó! Régen így nevezték a háziállatokat: birkákat, teheneket, tyúkokat, libákat.

Minuta: Nem magyar szó ez, csak kölcsönbe kaptuk, de azért használták régen az emberek. Azt jelenti: perc, pillanat, másodperc.

Motyó: No, szedjétek csak össze a motyótokat! Nem tudjátok, mi az? Hát a holmitok, batyutok, cókmókotok!

Mozsár: Ó, ez is nagyon régi tárgy! Képzeljetek el egy rézből készült, vastag falú, öblös vázát! Ebbe kellett beleszórni a búzát, árpát, vagy más gabonát, aztán egy jó erős rúddal - a mozsártörővel - addig ütötték, amíg finom dara nem lett belőle.

Nyúlfiók: Nem, nem! Itt nem az asztalfiókról vagy a szekrény fiókjáról van szó! Vannak olyan szavak, amiket régen máshogyan használtak. A fiókát például régen röviden fióknak is nevezték. És nemcsak a kismadarak számítottak fiókának, hanem a kicsi állatkölykök is. Szóval a nyúlfiók, vagy a fióknyúl, vagy a fianyúl mind-mind kis nyuszigyereket jelent.

Pákosztos: Na ki az, aki pákosztos? Hát ti is azok vagytok, amikor belenyalogattok a nagymama krémes tálkájába, amikor süteményt süt! Arra mondják, hogy pákosztos, aki szeret torkoskodni, minden finomságba belekóstolgatni!

Pántlika: No ez meg mi lehet? Nem valami csuda dolog! Ti is ismeritek! Hát hajszalag! Régen így nevezték azt a szalagot, amit a lányok kötöttek a hajukba.

Párta: Régen, amikor még a ti nagyszüleitek kislányok és kisfiúk voltak, a falusi magyar emberek szép népviseletben jártak. A fiúk ingben és gatyában, sarkantyús kiscsizmában és kalapban, a lányok meg sok nagy szoknyában, csipkés blúzban és kendőben. A lányok fején viselt fejdísz neve volt a párta. Ha egy lány férjhez ment, akkor már nem hordhatta, lecserélte kendőre, ebből tudták, hogy neki férje van. Ezért, ha egy lány sokáig nem ment férjhez, azt mondták rá, hogy pártában maradt.

Pityke: Apró, fényes és szép! A pityke fémből készült gömbölyded, füles gombocska volt, amit fiúk ruhájára, mellényre, dolmányra varrtak.

Porta: Hogy micsoda nyuszi mama portája? Mindjárt megtudjátok! A porta is egy régi szó, azt jelentette: valakinek az udvara, birtoka, háza tája.

Portéka: Ez bizony egy nagyon régi szó. Régen portékának nevezték az eladni való árut.

Pöszméte: Ez a neve Sehollária kis királykisasszonyának. De tudjátok-e, hogy egy nagyon egészséges és finom gyümölcs is? Úgy is hívják, hogy köszméte vagy egres. Bokorban nő, és szép világoszöld vagy lila bogyók érnek rajta. Süteménybe sütve is finom! Kóstoljátok meg!

Pruszlik: Ilyen ruhát már csak a néptáncos kislányok hordanak, ha szépen kiöltöznek egy előadásra. A pruszlik egy csinos mellényke lányoknak, szépen kihímezve vagy zsinórral díszítve.

Puliszka: No, bizony ilyet se hiszem, hogy kóstoltatok, gyerekek! Kukoricalisztből, kukoricadarából készítik ezt a kásaszerű ételt. Lehet enni túróval, tejföllel, szalonnával, de megkóstolhatjátok édesen is, fahéjjal vagy szilvalekvárral.

Rőt: Ilyen szőre van a rókakölyöknek is. Merthogy a rőt az egy szín: ami rőt, az vörös, vöröses, vörhenyes.

Rőzse: Jártatok már az erdőben rőzsét gyűjteni? Nem? Mert biztosan nem fával fűtötök. Régen az erdőről gyűjtötték össze a fákról lepotyogott vékony ágakat, gallyakat, amit nagy kötegekbe fogtak, ez volt a rőzse.

Sarkantyú: Hogyha jártok lovagolni, úgyis tudjátok, mi ez! Ezt a fényes csillagot a csizmájukra erősítették a fiúk, férfiak, hogy ezzel noszogassák a lovukat gyorsabb ügetésre.

Strázsa: Ez sem igazi magyar szó. Azt jelenti: őr, őrszem.

Tarisznya: No, ez talán nem olyan ismeretlen dolog. Amikor az óvodából, iskolából ballagtatok, talán ti is a vállatokra vettétek a kis tarisznyátokat. Ez az a hosszú fülön lógó vászonzsákocska, amiben a vándorlegény a hamuban sült pogácsáját magával viszi, amikor elindul szerencsét próbálni.

Tornác: Milyen mulatságos szó! Pedig egyszerű dolgot jelent: a régi parasztházaknak a nyitott, oszlopos részét jelenti, ahol muskátlik virágoztak és cicák sütkéreztek. Talán a falusi nagymamátoknak is tornácos háza van!

Vargánya és Pereszke: Bizony, a két kis gombasipkás manó egy-egy nagyon finom erdei gombáról kapta a nevét. A vargányát és a pereszkét is az árnyékos erdőkben szedhetitek.