Manóbolt

A kiserdőben széltében-hosszában terjedt a nagy hír. Tündérek súgták a fűzfalevélnek, szarkák csörögték a sünöknek, szentjánosbogár villogta fényes morze-jelekkel: Vargánya és Pereszke, a két gombasipkás erdei manó mindentudó boltot nyitott a tisztáson!

Már napok óta titokzatos hurcolkodás meg készülődés folyt a tisztás sarkában álló óriás kifordult tölgyfagyökérnél. A manók fel és alá szaladgáltak, kopácsoltak, sutyorogtak, és mindenféle furcsa holmit hurcolkodtak a tuskóhoz. Ablakokat vágtak a tuskóra, függönyöket szereltek, és egy halom deszkából tágas raktárt eszkábáltak. Hiába kérdezte tőlük bárki, mire készülnek, mindegyik csak titokzatosan mosolygott, és nem válaszolt.

Az erdei népek, tündérek, lidércek, törpék, csigák, nyulak, őzek, vadgalambok, a fák közül lesték őket, és próbálták kitalálni, mire ez a nagy felhajtás. De csak akkor tudták meg, mikor Vargánya egy nagy kéreglapra, amit Pereszke szép egyenesre gyalult, gyöngybetűkkel rápingálta a feliratot:

Lett is nagy izgalom a kiserdőben! Mentek mind a tisztásra, megnézni a híres-neves új boltot. De azon be volt zárva ajtó, ablak, és csak egy másik felirat fityegett a bejáraton:

- Vajon mit árulnak majd benne? – kérdezgették egymást az erdőlakók.

- Vadgesztenyét! – találgatták az őzek.

- Dehogyis! Tündérport! – ellenkezett egy földimanó.

- Csörr, csörr – mondta a szarka –, akárhogy is, én holnap itt leszek, hogy lássam!

Ebben megállapodtak, és mindenki hazament. Csak néhány kíváncsi idei nyúlfi maradt ott, és ugrándozott még a bolt körül egy ideig, hátha sikerül valahogy bekukkantaniuk az egyik ablakon.

Másnap reggel az első hajnali napsugárka a manóbolt ajtajára esett a tisztáson. Két törpe, a szarka, meg egy fészekaljnyi sündisznó már ott várakozott a küszöbön. Ők voltak a legkíváncsibbak. Mire a nap elérte az ajtó tetejét, már ott toporgott mögöttük három tündérke, egy vízi-leány, egy róka, egy csigabiga, meg egy denevér is.

Ahogy a napocska elérte az ablakokat is, Pereszke széthúzta a függönyöket, Vargánya pedig szélesre tárta a manóbolt ajtaját. Levette a „holnap nyitunk” feliratot az ajtóról, és ünnepélyesen megköszörülte a torkát.

- Khm, khm! Üdvözöljük a kedves vevőket! Fáradjanak beljebb!

A szarka előrelibbent, mire a két törpe rögtön belekapaszkodott a farkába, és megcibálta.

- Hé! Mi voltunk itt előbb!

- Kérem, kérem! – csitította őket Vargánya. – Csak semmi veszekedés! Mindenkit kiszolgálunk!

A törpék bevonultak a boltba, és szájtátva néztek körül. A falakon mindenütt takaros kis polcok sorakoztak, még a pult mögött álló Pereszke feje fölött is polcok voltak, és valamennyi zsúfolásig volt rakva különféle portékákkal. A törpék csak úgy szédültek bele, ahogy körülnéztek.

- Tessék, tessék, kedves vevők! Mivel szolgálhatok?

- Nyírfakéreg kellene a beteg nagybátyánknak. Három napja nem tudja abbahagyni a tüsszögést.

Vargánya már ugrott is, létrát húzott elő, és odatolta a legjobban roskadozó polchoz. Szaporán felmászott a legmagasabb fokára, és előkotort egy kis dobozkát.

- Tessék, kérem! A legfrissebb nyírfakéreg! Még illatos!

- Köszönjük szépen!

Ízletes erdei gombával fizettek érte.

A szarka volt a következő. Ő tollviaszt szeretett volna, hogy olyan fényes feketére sikálhassa vele a tollait, hogy hasra essenek rajta a napsugarak. Neki az egyik alulsó sarokból kotort elő egy háncskosarat Pereszke.

- Tessék, kedves vevő! Garantáljuk a hasra esést! Ha a napocska mégse esne hasra tőle, két napon belül kicseréljük!

- Köszönöm szépen!

Egy csokor epret adott a csurranós tollviaszért.

Utána jöttek a sündisznók.

- Ehe, ehe – köhécselt az öreg sün. – Lehet-e itt szőnyeget kapni? Túl kemény az odúnk alja. De jó erős szőnyeg legyen! Bírja a sün tüskéit!

- A legjobb helyre jött, kedves vevő! – Pereszke már kutatott is a nagy ládák között. – Nálunk kapni a legerősebb háncsszőnyeget. Pihe is, meg puha is, mégsem szaggatja ki még a galagonyatövis sem! Tessék, kérem, kipróbálni!

Leterítette a szőnyeget a bolt padlójára, a sünök meg jól meghengergőztek benne. Nem lett azon egy fia lukacska sem.

- Ez aztán a szőnyeg! – dörmögte az öreg sün. – Mit kérnek érte a boltos urak?

- Amit a kedves vevő adni tud!

Kaptak is érte egy marékra való vadmeggyet, ráadásnak egy darab kenderzsineget is, ami véletlenül akadt a legkisebb sünkölyök tüskéjére a múlt héten.

A tündérlányok egyszerre röppentek be a boltba mindhárman. Körberöpködték a polcokat, viháncoltak, meg táncikáltak, és megrángatták az összes szalagot, ami kikandikált a dobozkák meg üvegecskék közül. Vargánya és Pereszke fel-alá rohangálva kergette őket.

- Kedves vevők, tessék, kérem, leszállni! Jaj nekem! Ahhoz ne nyúljanak! Friss kukac van benne! Szentséges pöfeteg! Az meg az óriás varázspor! Könyörgöm, kisasszonyok, szálljanak le a földre!

A tündérkék végül csak szót fogadtak, és leereszkedtek a pult elé, de tovább viháncoltak, egymást bökdösték a könyökükkel, és sugdolózva bámultak a két szép szál erdei manót. Vargánya egészen piros lett, ahogyan az egyik sárga szárnyú tündérlány rákacsintott.

- Hm, hm. Mit adhatok kedves vevők?

- Mondja, kérem, kapható itt tündérszárnyra való kence is? De könnyű legyen ám, és ne ragadjon! Nem szeretnénk, ha összetapadna a szárnyunk.

- Hogyne, kérem! Itt kapható a legfinomabb szárny-ápolószer! Ultra finom! Olyan könnyű, hogy kegyed meg se érzi!

Pereszke egy szempillantás alatt elővarázsolta a finom kis rózsaszín dobozkát a pult alól. Ott tartották a legdrágább árukat.

Kaptak érte három igen ritka tőzike-virág szirmot, meg egy kis tündérport. A sárga szárnyú megpróbált tündércsókot adni a saját adagjáért, de Pereszke még idejében visszafogta Vargányát, mielőtt a cuppanós tündércsóktól esetleg levelibékává találna változni. A sárga szárnyú elszontyolodva röppent ki a barátnői után az ablakon.

- Halló, kérem, én is bejöhetek? – dugta be hínárkoszorús fejét az ajtón a vízi-leány. Rögtön jött vele az egész patak is, ami a hajában lakott, és a manóbolt padlóján máris tócsákban állt a víz, amiben apró ebihalak ficánkoltak.

- Jaj! – ugrott fel Pereszke. – Nehogy bejöjjön, asszonyom! Elázik a készletünk! Kegyedet majd odakint szolgálom ki! Szíveskedjék kifáradni!

Kiszaladtak, és adtak a vízi-leánynak tavirózsa-gyökérért hínár-fésűt.

Jöttek a vevők egymás után. A két gombasipkás erdei manó csak lótott-futott egész nap. A róka bolhariasztót vett, a csiga mákdarálót szeretett volna, a denevér légybefőttet, a berkenyemanó pókháló-pulóvert, a farkas karomcsiszolót, egy öreg fűzfalidérc pedig hajnövesztőt.

Egy vén varjú is benézett a boltba. Addig-addig sündörgött, míg befurakodott Pereszke meg Vargánya közé a pulthoz.

- Kár, kár, kedves boltos urak! Kár, hogy én még nem társultam be az üzletbe! De még nincs késő, kár! Ide csippentek, oda csippentek, esetleg néha egy-egy vevőt véletlenül felcsippentek, akiért igazán nem kár, például azt az étvágygerjesztő kis vörösbegyfiókát ott, kár!

- Nem takarodik el rögtön az úr! – toppantott dühösen Vargánya. – Ez itt nem ebédlő! Azt a mérges susulykáját! Még mit nem! Megenni a vevőinket! Hess!

Pereszke még egy nagy seprűt is meglengetett. A vén varjú sértődötten takarodott el a manóboltból, mielőtt a manók kiporolták volna a seprűvel a tollas bőrét.

Nem is volt több olyan jelentkező, aki be akart volna társulni az üzletbe. Csak medve uram próbált meg bemenni a manóboltba, nem fért a fejébe, hogy ő oda nem fér be. Vargányának és Pereszkének negyed órába telt, mire rávették a mackót, hogy várjon türelmesen a bolt előtt, majd ők kihozzák neki a mézpergetőt. Közben két pákosztos manókölyök valahogy beslisszolt a boltba, és megcsócsálták a pultra kirakott szamócás cukorkát. Pereszke meghúzgálta a fülüket büntetésül, és megígérte, hogy elmondja a mamájuknak, ha még egyszer beleesznek a készletükbe.

Futkosott a két gombasipkás erdei manó eleget, ki is fáradtak alaposan, mire lement a napocska. Akkor behúzták a függönyöket, becsukták a szekrényeket és ládákat, és behajtották a nagy ablaktáblát. Egy lusta varangyos béka éppen akkor érkezett, amikor Vargánya be akarta reteszelni az ajtót. Fogkrémet szeretett volna, mert azt hallotta, hogy az jót tesz a pattanásoknak. Már reggel el akart jönni a boltba, de olyan kényelmesen hevert a sárból túrt ágyában, hogy csak most volt kedve felkelni belőle.

- Sajnálom! – mondta Vargánya. – Mára bezártunk. Mi is szeretnénk aludni. Tessék visszajönni holnap!

A lusta varangyos béka elkullogott, Vargánya pedig kiakasztott egy táblát az ajtóra, mielőtt becsukta maga mögött: