A Mikulás sapkája

December ötödike volt. A hó sűrűn hullongázott a Mikulás háza körül, betemette az istállót, a kutyaólat, vastagon belepte a madáretetők tetejét is. Olyan sűrűn esett, hogy amikor a Mikulás kíváncsian kikukkantott az ablakon, nem látott tovább az orra hegyénél.

- Hűha! Jó havas éjszakánk lesz! – csóválta a fejét, és fel is írta magának, hogy ne felejtse el a szán oldalára felszerelni a legerősebb lámpásokat.

Odabent, a jó meleg kunyhóban vidáman lobogott a kandallótűz. Az ajándékok már a feneketlen zsákban összekészítve várták, hogy a Mikulás széthordja őket a gyerekeknek, a lista is ott lapult gondosan összehajtogatva a vastag, piros kabát zsebében, arra az esetre, ha véletlenül elfelejtené, hogy a kisautókészletet Bence vagy Máté cipőjébe kell-e dugnia.

A Mikulás körbesétált a fenyőillatú szobában, és gondosan végigvette, vajon minden készen áll-e a ma esti induláshoz. Óvatosan lépegetett, hogy fel ne ébressze a szőnyegen alvó kiscicákat és kiskutyákat. Az ujjain számolta, mi minden van rendben, és minden egyes ujjhoz elégedetten bólintott egyet.

Az ajándékok a zsákban – ez egy. A zsák a szánkón – ez kettő. Három: a lovak a szánkó előtt. Bőségesen meg is vacsoráztak, hogy el ne fáradjanak a nagy munkában az éjszaka. Még a csengőket is felkötötte a nyakukba. Négy: a csizma! Kipucolva, szép fényesre, hogy a cicák meg a kutyusok megláthatták benne a tükörképüket, ha éppen arra támadt volna kedvük, hogy a Mikulás csizmájában nézegessék magukat. A lista a kabátzsebben – ez öt, a kabát a fogason, a sapka…

A Mikulás ijedten megtorpant a szőnyeg közepén. Kis híja, hogy véletlenül fel nem bukott egy összegömbölyödve szunyókáló vörös cicában a nagy izgalomtól.

Hol van a sapka???

A bojtos, piros sapkának ott kellett volna lógnia a sarokban a fogason, a tisztára kefélt kabát mellett. De nem lógott ott. Csak a hűlt helye látszott. Pedig délben még megvolt. Ma reggel kefélte ki azt is a kabátjával együtt, még a fehér bojtot is megfújkodta a hegyén, hogy szép borzasan álljon.

Ugyan hová tűnhetett?

Ennek a fele se tréfa! Ha a sapka nem kerül elő, nem lesz mit feltennie a fejére. Ha nem lesz mit feltennie a fejére, akkor nem indulhat el ajándékot osztani, hacsak nem akar csúnyán megfázni. Ha nem osztja szét az ajándékokat, a gyerekek szomorúak lesznek. Ha a gyerekek szomorúak lesznek…

Ó, jaj, mi lesz így a Mikulás-nappal?!

A Mikulás rögvest kétségbeesett keresésbe fogott.

Felforgatta a párnákat a fotelban. A sapka nem volt alattuk. Kihúzta a szekrényből a fiókokat. A sapka abban sem volt. Átválogatta a zoknikat. A sapka nem került elő. Felemelte a függönyöket és a szőnyegeket, benézett a székek alá, belekukkantott a mogyorós kosárba, a virgácstárolóba, de még a liszteszsákba is, de a sapkát sehol sem találta.

A kiscicák és a kiskutyák is felébredtek a nagy felfordulásra, és rögtön nekikezdtek ők is a kutatásnak. A kiscicák a gombolyagok között keresték a sapkát, a kiskutyák meg a lábtörlők alatt. De nem találták meg a sapkát.

A Mikulás csípőre tette a kezét, és szigorúan végignézett a kiscicákon.

- Te tüntetted el a sapkámat, Cilike? – kérdezte a legcsintalanabb cicakölyöktől.

- Miú, miú! – tiltakozott Cilike. Ő bizony nem tett ilyet!

- Hát talán te voltál, Bundás? – faggatta a Mikulás a legvirgoncabb kiskutyát.

- Vaff, vaff! – válaszolta Bundás sértetten. Dehogy volt ő ilyen csintalan!

A Mikulás bánatosan sóhajtva belezöttyent a foteljába, és szomorúan vakarta a fejét. Hát most mit csináljon? Jaj, mihez is kezdjen szegény feje? Mindjárt kilenc óra, indulnia kell, a lovak már türelmetlenkednek az istállóban, behallatszott a csengőjük a szobába, ahogy a fejüket rázták. De csak nem indulhat el sapka nélkül!

Már-már azon töprengett szegény öreg, hogy a padláson vagy a fészerben talán még megvan a nagypapa ócska szőrkucsmája. Csúnyának csúnya, és lehet, hogy lyukas is, az egérkék biztosan megrágták, amikor esténként nagyon unatkoztak, de mégiscsak sapka, és legalább megvédené a fejét a hóeséstől. De ki tudja, vajon merre keresse?

Ahogy ott töprengett, egyszer csak furcsa, vékony nyivákolást hallott az ágy alól.

Mi lehet ez?

Letérdelt a padlóra, és felhajtotta a puha, kockás ágytakarót, hogy belásson az ágy alá.

Hát, uramfia! Az ágy alatt, a legeslegbelső sarokban, egy gombócforma szőrős csomag lapult, és valami igen piroslott alatta.

Lehet, hogy a sapka?!

A Mikulás megörült. Ó, ha a sapka lenne! Még pont időben el tudna indulni a szánnal! Nyomban be is dugta a kezét a csomagért, hogy előrántsa.

De bezzeg visszakapta rögtön, amikor a valami fájdalmasan belekapott az ujjába!

- Juj! – kiáltotta, és szopogatni kezdte szegény sebesült ujját.

Amikor már nem vérzett nagyon, gondterhelten megvakarta a feje búbját.

- Ejnye, de hát mi lehet ez, ha nem a sapkám?

Nosza, gyorsan felkapott egy lámpást, és bevilágított az ágy alá.

Meresztette a szemét a Mikulás, azután egyszerre hangosan felkacagott. Úgy elkezdett hahotázni, hogy a könnyei is potyogtak tőle. Még a lámpást is kiejtette a kezéből nevettében.

Hát mi volt az ágy alatt?

A Mircu cica! A hasán meg négy pici újszülött cica feküdt: egy fehér, egy vörös, egy szürke, meg egy tarka. Azok nyivákoltak olyan vékony hangon, de aztán abba is hagyták a nyivákolást, amikor megtalálták a cicamama pocakját, és jóízűen elkezdtek tejet szopni.

Az egész cicacsalád egy finom puha, piros takaróban feküdt.

A Mikulás sapkájában!

Jó kényelmesen befészkelték magukat a belsejébe, Mircunak csak a feje meg az első lábai látszottak ki.

Miután alaposan kinevette magát, a Mikulás letette a lámpást a padlóra, hadd világítson be az ágy alá, azután újra benyúlt, de most már óvatosan, hogy meg ne ijessze a cicacsaládot, és szép finoman kihúzta a sarokból Mircut, sapkástul-kiscicástul.

A kiscicák és kiskutyák rögtön köréjük gyűltek, és megszaglászták a kis jövevényeket. Cilike még meg is nyalintotta őket.

A Mikulás puha párnákat kerített, szépen kibélelt velük egy kényelmes, nagy dobozt, azután vigyázva átköltöztette bele a cicacsaládot. Mircu halkan dorombolt a kiscicáknak.

A Mikulás megsimogatta a cicamamát, azután megszemlélte a sapkáját. Jócskán tele lett a Mircu szőrével, de most már nem volt ideje újra kikefélni.

- Annyi baj legyen! – legyintett a Mikulás. Kicsit kirázta a sapkát, és a fejére húzta úgy, ahogy volt. – De most már aztán tényleg sietnünk kell! Várnak a gyerekek!

Nagy futkosásba fogott, ide szaladt, oda szaladt, még egyszer mindent ellenőrzött, végül már csak arra volt ideje, hogy sietve felkapja a kabátját, és már szaladt is az istállóba az ajándékokkal felpakolt szánhoz.

A lovak nyakában csilingeltek a csengőcskék, mikor nekilódultak a Mikulás szánjával. A kiscicák és a kiskutyák mind odagyűltek az ablakokhoz, hogy lássák, ahogy a sűrű hóesésben a Mikulás útnak indul.

Holnap reggel majd nézzétek meg jól a cipőtöket! Ha gyanús pihéket találtok benne az ajándékok között, biztosan a Mircu szőre az!