Parázsmese

Nagymama megrakta a kemencét. Jól megrakta hasábfával, alá is gyújtott, hogy mind elégjen, és legyen jó parázs, majd ha jó forró lesz a kemencében, belerakhassa a reggel megdagasztott gömbölyű cipócskákat, hadd süljön meg a kenyér pirosra, ropogósra. Azt eszi majd reggelire Katica, Palkó meg Piroska. Megpiszkálta a tüzet innen, megpiszkálta onnan, aztán rácsukta a kemenceajtót, és elment megetetni a libákat.

Égett, lobogott a tűz a kemencében, elégett a sok hasábfa, és lett belőle egy nagy halom parázs. Izzott, sziporkázott, szép pirosan, vidáman énekeltek benne a kis parazsak egy piros parázs-nótát.

A halom legis-legszélén egy gömbölyű kis parázs ült, szép kerek volt, piros az arca, és lángsipka ült a fején. A kemenceajtó résén keresztül éppen hogy kilátott a konyhába. No, ha kilátott, kíváncsi is lett, mi van odakint.

- Én bizony megnézem, mi van a világban! – mondta a lángsipkás parázslegény.

Addig icergett-ficergett, addig mozgolódott, míg sikerült kicsusszantania magát a többiek közül, átfurakodott a kemenceajtó résén, és kipottyant a kemencepadkára.

- Ejha! – füttyentett elégedetten, ahogy körülnézett. – Milyen tágas a világ! Megyek, és körülnézek!

El is indult azonmód. Átballagott a kemencepadkán, és legurult a konyhakőre. A cirmos cica éppen ott aludt a padkán, odabújt a kemence oldalához, mert jó meleg volt. Ahogy a lángsipkás parázslegény elgurult mellette, megpörkölte néhány szőre szálát. Szerencse, hogy forróbb nem volt, különben még megégette volna a cicát, de így fel sem ébredt.

Gurult tovább a lángsipkás parázslegény, az asztal alá. Átgurult az asztallábak között, el a Jóska bácsi rossz csizmája mellett, el a cérnaorsó mellett, amit a Julis néni ejtett le még a múlt héten, és azóta hiába kereste. A cérnaorsó fehér farka kilógott a konyhakőre, ahogy az esésben legöngyölődött róla egy kevés cérna. A lángsipkás parázslovag nem kerülte ki, csak szépen átgurult rajta. Meg is égette a szép fehér cérnát.

- Jaj! – kiáltotta szegény cérnaorsó, de a lángsipkás csak ment tovább, észre sem vette, mit csinált.

Ment, ment a lángsipkás parázslegény, gurult a küszöb felé. Nyitva volt a konyha ajtaja, és a lángsipkás kilátott rajta az udvarra.

- Ki, ki a világba! – bíztatta magát, és gurult egyre kifelé.

A küszöb mellett üldögélt a tyúkanyó egy marék szalmán. Behozta Julis néni a baromfiudvarból, mert most költötte a tojásból a kiscsibéit. Hadd legyen bent a melegben.

A lángsipkás parázslegény rágurult egy kilógó szalmaszálra, és nyomban szénné égette. Tyúkanyó mindjárt felébredt a szunyókálásból.

- Kot, kot, kot, takarodj! – kiáltott rá mérgesen a lángsipkásra, az meg azt hitte, hogy így üdvözli.

- Hogy örülnek nekem! – gondolta büszkén, és kidüllesztette a mellét.

Gurult tovább, átbiccent a küszöbön, és már kint is volt az udvaron. Egy kicsit megszeppent, mikor meglátta maga fölött a tágas eget, ahol fecskék röpködtek, és egy kicsit mintha meg is fakult volna a pirossága, de aztán csak elindult.

- Akkor is megnézem a világot! – mondta makacsul, és gurult tovább.

Átgurult az ereszcsatornán, át a virágágyáson, és elgurult a kutyaól előtt.

A Sajó kutya éppen velős csontról álmodott, mikor a lángsipkás parázslegény begurult hozzá. A velős csontnak csudajó illata volt, szaglászta a Sajó, szaglászta, egészen közel dugta hozzá az orrát. Fel is jajdult szegény, mert nem ám a velős csontot szaglászta, hanem a lángsipkás parázslegényt. Meg is perzselte vele az orrát.

Mikor szegény Sajó körbe-körbe forgott, hogy lehűtse fájós orrát, a lángsipkás azt hitte, neki táncol. Elégedetten bólogatott, aztán gurult tovább.

Gurult, gurult a lángsipkás parázslegény, és kigurult a kertbe.

A kert végében a Palkó gyerek éppen tábortüzet rakott a szomszéd Jancsival, szalonnát sütöttek fölötte meg hajában sült krumplit. Finom lesz ám az! Már előre csorgott a nyáluk.

A lángsipkás parázslegény megérezte a tűz melegét, fel is derült rögtön. Csalogatta a meleg, mert mi tagadás, hideg volt idekint a világban a jó forró kemencéhez képest, és a lángsipkás már kezdett igen-igen fázni. A parázsló színe is megfakult.

- Ni, egy másik kemence! – mondta örvendezve.

A tűz felé fordult, és megindult árkon-bokron át.

A paradicsomok, uborkák, babok ijedten kapkodták el az útjából a szárazabb leveleiket, mert ha a parázslegény lángsipkája belé talál akadni, bizony csúnyán megpörkölődnek. A lángsipkás meg nem törődött velük, csak gurult, gurult a tűzrakás felé. Az egyik kis fokhagyma kis híján meg is égett.

- Nem szégyelled magad? – szólt rá a lángsipkásra. – Amerre mész, mindent megperzselsz magad körül! Nézd meg, mit csináltál!

A lángsipkás meghökkenten bámult a fokhagymára. Visszafordult, és hátranézett.

No, ha hátranézett, láthatott is valamit. A paradicsomok, babok, uborkák a leveleiket hajtogatták, a Sajó kutya az orrát fogta, a tyúkanyó az elszenesedett szalmaszálakat csipkedte ki a fészkéből, a cérnaorsó a megbarnult farkán siránkozott, de még a cirmos cica is szemrehányón nyalogatta a megperzselt bundácskáját.

Elszégyellette magát egyszerre a lángsipkás parázslegény. Úgy elszégyellte, hogy rögtön pirosan kezdett izzani. Nem is akarta már látni a világot. Amúgy is fázott már idekint. Odagurult a Palkó gyerek tábortüzéhez, és szégyenében beleugrott.

Azért lett olyan finom a Palkó meg a Jancsi szalonnája, mert a lángsipkás parázslegény is benne volt a tűzben.