Búcsú

A langyos reggeli szellő megcsiklandozta Mályva orrát. A manókislány kihajolt a gombaház ablakán, és beleszippantott a jó szagú őszi levegőbe.

Az éjjel esett az eső, és a leveleken apró vízcseppek hintáztak. A nedves föld illata a nyitott ablakon át belopakodott a gombaházba, és felébresztette Pipitért is.

- Hű! – nyújtózkodott a manófiú, és odakönyökölt Mályva mellé az ablakpárkányra. – Nézd, Mályvácska, milyen finom eső volt az éjjel! Fogadok, hogy ma reggelre megnőttek a gombák!

- Jaj de jó! – tapsikolt vidáman Mályva. – Menjünk gombát szedni!

- De előbb megreggelizünk!

Jóízűen belakmároztak mézes kenyérből, azután pedig összeszedelőzködtek. Pipitér előhozta a pajtából a talicskát, Mályva meg a gombaszedő kosarakat. Sok-sok gombát akartak szedni, hogy legyen mit eltenni télire.

Mire elindultak, a napocska felszívta az éjszakai esőcseppeket, már csak néhány, lapulevél alá bújt fűszálon maradt belőlük, ahol furfangosan elrejtőztek a napsugarak elől.

A nyári virágok már elhervadtak, de az út mentén csak úgy virított a sok cickafark, katáng, mályva, szarkaláb, seprence és vadtátika. Mályva meg-meghintáztatta a seprence fehér virágait, és kuncogva nézte, ahogy a meglepett méhecskék felreppennek róla.

Pipitérnek igaza volt. Az éjjeli eső előcsalogatta a földből gombákat, és most büszkén szárítkoztak a napon. A fűzfák tövében egy egész csokor gyűrűs tuskógombát találtak. Mályva lelkesen körülugrálta őket, és telerakta velük a kosarakat. Hazafelé majd szednek hozzá egy kis borsikafüvet és vadkaprot, és elteszik savanyúságnak.

A patakpartról a virágmanók a rét közepe felé indultak, hogy meglessék, vajon kibújtak-e a szegfűgombák is a fű közül. Bizony, ott mosolyogtak a zöldben, és körülöttük csak úgy ringott a sok őszi kikerics.

- Ó, de szép! – örvendezett Mályva a kikericseknek.

Csupa halványlila volt a rét, telis-tele volt kikericcsel. A manókislány lelkesen szaladgált, megsimogatta őket, és egy darabig vidáman bújócskáztak a virágok között Pipitérrel. A fecskefarkú lepkék észrevették a mókát, és nevetgélve repkedtek a fejük fölött, de a kis buták ezzel folyton elárulták, hová bújtak, úgyhogy a virágmanók egy idő után ráuntak a játékra, és inkább visszamentek gombát szedni.

A szegfűgombák közül gondosan kiválogatták a legszebbeket, és alaposan megrakták velük a talicskát. Csak úgy illatozott a sok finom gomba. Lesz is vele dolguk, mire bekerül a kamrába. Előbb kenderzsinegre fűzik az illatos csemegét, a füzéreket kiakasztják a gombaház tornácára, és ha a napocska már mindet megszárította, dobozokba rakják télire. Hű de finom is lesz télen, amikor odakint szakad a hó, a forró, zamatos gombaleves!

Amikor a talicska is megtelt, a virágmanók alaposan megrakodva elindultak hazafelé.

- Manócskák, manócskák! – kiabált egyszer csak rájuk valaki a fejük fölül.

A virágmanók felpillantottak.

Három cserfes, izgatott kis rozsdafarkú reppent le a kikericsek közé.

- Meghívást hoztunk! – düllesztette ki büszkén a begyét az egyik. – Holnap elindulnak délre a fecskék!

- A gyurgyalagok és a búbosbankák már el is mentek! – vágott közbe a második.

- Ma este tartjuk a nagy madárbúcsúztatót! – fejezte be a harmadik. – Gyertek el ti is!

- Köszönjük szépen, ott leszünk – felelte udvariasan Pipitér.

A rozsdafarkúak meg sem várták, hogy Mályva is megköszönje a meghívást, már fel is szálltak, és vitték tovább a hírt.

A gombaházban a manócskák lepakoltak, és halmokba rakták a gombákat.

- Vigyünk valamit ajándékba a madaraknak – mondta Pipitér.

- Süssünk nekik magvas lepényt! – ajánlotta Mályva.

Rögtön neki is láttak. Mályva meggyúrta a tésztát, Pipitér meg teleszórta mindenféle finom magokkal. Aztán bedugták a kemencébe, és amíg sült a lepény, addig megebédeztek, és elrágcsáltak néhány szem csipkebogyót is. Abból is bőséggel pakoltak a kosárba a frissen sült lepények mellé, és tettek hozzá néhány ág berkenyét, somot és kökényt is, hadd lakjanak csak jól a madarak, mielőtt elindulnak a hosszú útra.

A gyülekezőhelyen már ott csivitelt, csacsogott a sok madár, amikor Mályva és Pipitér odaértek. Az összes költöző madár ott nyüzsgött, még azok is, akik csak később indulnak el délre. Mályva átnyújtotta a kosarat az egyik fecskének, aki kedvesen megköszönte, és szétosztotta a lepényeket a társai között. Nemcsak a fecskéknek jutott, kaptak belőle a fürjek, a fülemülék és a barázdabillegetők is, akik éppen azt vitatták meg a fecskékkel, melyik a legjobb repülési útvonal.

A három kis rozsdafarkú is ott volt, akik megvitték a hírt a virágmanóknak. Mályva vidáman odaköszönt nekik.

- Mi még várunk egy kicsit – mondták a rozsdafarkúak. – Majd ha a fecskék már elmentek, mi is elindulunk.

A virágmanók körbejártak, és minden madárral elbeszélgettek, megkérdezték, mikor indulnak, merre mennek, és a holnap indulókat megölelgették, és jó utat kívántak nekik.

A fülemülék is útra készültek másnap a fecskékkel, ezért búcsúzóul még énekeltek néhány dalt a hálás közönségnek. Többen táncra is perdültek, és a végén még a pacsirták is beszálltak a koncertbe, pedig ők mennek el utoljára, novemberben, amikor már közel a tél. Mályva egy csicsörkével ropta, Pipitér meg egy tövisszúró gébiccsel.

Amikor belefáradtak a táncba, pihegve leültek a fűbe, és jóízűen megeszegették a maradék ennivalót, miközben beszélgettek. A költöző madarak meséltek a hosszú vándorútról, a tengerről, a nagy hajókról, a forró, messzi országokról, ahol a telet töltik, és a sok-sok érdekes, furcsa állatról, akik ott élnek. Az itt telelő madarak meg meséltek nekik arról, milyen a hóesés, a zúzmara, meg a jégcsapok, hol vannak meleg odúk, ahová elhúzódhatnak a metsző téli szél elől, és hogy hol lehet a fagyban is finom eleséget találni.

Jó sokáig beszélgettek. A virágmanók már ásítozni kezdtek, és Mályvának le-lecsukódott a szeme az álmosságtól.

- Ideje ágyba bújni – mondta egy öreg seregély. – A vándormadarak holnap korán kelnek, és hosszú út vár rájuk. Előtte még hadd aludjanak egy nagyot!

A társaság felszedelőzködött, és még egyszer megölelgették egymást.

- Viszontlátásra! – búcsúzkodtak a fecskék, ahogy hazaindultak. – Holnap reggel gyertek el, és integessetek nekünk, amikor elindulunk!

- Nekünk is! Nekünk is integessetek, mi is elmegyünk! – kiabálták a fülemülék, fürjek és barázdabillegetők.

A virágmanók, meg a többi madár, akik itt maradnak a télre, lelkesen megígérték, hogy integetni fognak.

- Viszontlátásra! Hamarosan mi is megyünk utánatok! – búcsúztak tőlük a rozsdafarkúak, tövisszúró gébicsek, csicsörkék és pacsirták is.

- Jó utat! – integetett a fecskecsapat után Mályva és Pipitér, miközben elindultak hazafelé. – Vigyázzatok magatokra! És jövőre gyertek megint!